
A városvezető szerint a Bernády tér megszépítése már idén megtörténik
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen az idén első alkalommal meghirdetett részvételi költségvetés nyertes ötleteinek egy részét máris megvalósítják, a többi esetében a polgármesteri hivatal terveket készített és előkészíti a munkálatokat. Idén hárommillió lej elköltéséről dönthettek a marosvásárhelyiek, a városvezetés jövőre is szeretné megtartani ezt az arányt.
2022. július 18., 10:582022. július 18., 10:58
Marosvásárhelyen idén a helyi költségvetésben kétszer akkora összeget, az eddigi 50 millió helyett csaknem 100 millió lejt hagytak jóvá felújításokra, beruházásokra. Ehhez hozzáadódik még az a
Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán a Székelyhonnak elmondta, fontos kiemelni, hogy a nyertes ötletek között vannak olyanok, amelyeket viszonylag egyszerűen meg lehet valósítani, de olyanok is, amelyekhez terveket kell megrendelni, versenytárgyalást tartani. Így ezek
A polgármesteri hivatal keretében több szakigazgatóság foglalkozik az öltetek megvalósításával.
A legtöbb szavazatot a Waldorf-iskola tanműhelyének és ebédlőjének kialakítása kapta, itt elkezdődött a tervezés. Szintén hosszabb időre van szükség a városháza szociális igazgatóságának is helyet adó Hangya épület bejáratának átalakításához. Ott mozgáskorlátozott személyek közlekedését elősegítő bejáratot alakítanak ki, és lifttel is ellátják az épületet.
A Köztársaság tér rendezése és a Bazsalikom utca felújítása is egyelőre a tervezési szakaszban van, ez esetben jövőre tudják befejezni majd a munkálatokat. A Jövő laboratóriuma elnevezésű pályázat is nyertes volt, itt a berendezések és az eszközök összeírása van folyamatban, ezek beszerzése is egy hosszasabb folyamat lesz.
Soós Zoltán elmondta, hogy a részvételi költségvetésben legtöbb szavazatot kapott öltetek közül
A Serafim Duicu Általános Iskola udvarának felújítását is sokan támogatták a városlakók közül, ez is elkezdődött.
„Jövőre újabb kiírás lesz, a hárommillió lejes keretet szeretnénk megtartani. A nagy kérdés az, hogy mekkora lesz a város bevétele, a gazdasági válság mennyire fogja érinteni az országos és helyi költségvetést. Mi igyekszünk tartani az idei arányokat jövőre is, hogy saját alapból biztosítsunk beruházásokra, felújításokra, tanintézményekre egy nagyobb összeget.
Az is fontos, hogy az idén megszavazott csaknem 100 millió lejt tudjuk az év végéig elkölteni, hogy javuljanak a közlekedési viszonyok, épüljön az infrastruktúra, illetve terek, parkok szépüljenek és oktatási épületek újuljanak meg. A lakók által megszavazott ötletek kiegészítik a város terveit, és ezt szeretnék, ha így maradna az elkövetkező években is” – vázolta Soós Zoltán.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
szóljon hozzá!