Hirdetés
Hirdetés

A vállalkozás, amely a közösség biztonságára is figyel

A több száz alkalmazottuk és a helyi közösség iránt is felelősséget éreznek, ezért a Norada Rt. vezetősége időben elkezdte a járványvédelmi intézkedések végrehajtását. Az általuk megtett lépésekről, stratégiájukról Mihály János vezérigazgatót kérdeztük.

Kovács Eszter

2020. március 21., 09:102020. március 21., 09:10

– Mi volt az első és legfontosabb intézkedés, amit a járványvédelem érdekében tettek meg?

– Elővigyázatosságból a Norada Rt. vezetősége úgy döntött, hogy négynapi munkaprogram leállítását eszközöli március 16-ával kezdődően, az alkalmazottak egészségének védelme és a vírus terjedésének megelőzése érdekében. Ez időszak alatt teljes fertőtlenítést végeztünk a vállalatunk területén, egy szakcég segítségével.

Hirdetés

– A napi rutint hogyan befolyásolták ezek az intézkedések?

– A személyszállító vállatokat felkértük, hogy kollégáink szállítása előtt a járművek legyenek teljesen fertőtlenítve, és ezt a sofőrök kötelesek igazolni. A Norada Rt. betartja a hatóságok minden előírását a vírus terjedésével kapcsolatosan. A reggeli program kezdése előtt testhőmérsékletet ellenőrzünk a bejárati ajtónál, utána mindenki köteles kezet mosni, belépés után. A munkaprogramot úgy állítottuk be, hogy az alkalmazottak 60-70 százaléka jön dolgozni, hogy elkerüljük a zsúfoltságot, a buszok különböző időpontban érkeznek. Az ebédlőt és mosdókat rendszeresen fertőtlenítjük.

–  A cég székhelyére külső személyek is bejárnak. Ők milyen szabályoknak kell megfeleljenek?

– Az idegeneket is csak ugyanazokkal a feltételekkel engedjük be a gyárba, mint alkalmazottainkat, vagyis testhőmérséklet-mérés és kötelező kézfertőtlenítés után.

– Hogyan, mikor tájékoztatták alkalmazottaikat a kialakult helyzetről?

– Minden alkalmazottunkat felkértük, hogy töltsön ki egy nyilatkozatot, hogy az utolsó időszakban nem volt kapcsoltban külföldről érkezett személlyel, aki veszélyeztetett zónából érkezett. Felhívjuk alkalmazottaink figyelmet, hogy ez az intézkedés továbbra is érvényes, vagyis ha a jövőben kerül kapcsolatba külföldről érkezett személlyel, azt is köteles jelezni felénk. Az ilyen esetekben megkérjük kollégáinkat, hogy ne jelenjenek meg a vállalatunk székhelyén. Megelőző lépésként felhívtuk minden kollégánk figyelmét a jelenlegi COVID-19 vírusfertőzés veszélyeire, és tudatosítottuk a megelőzés fontosságát, annál is inkább, mivel mi egy nagy közösség vagyunk.

 (X – Fizetett hirdetés)

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés