
Péntektől újraindul Londonba a repülőjárat
Fotó: Haáz Vince
A tervezettnél egy héttel hamarabb, már pénteken újraindul a Marosvásárhely és London közötti légi járat, december 18-tól pedig a Memmingen–Münchenbe tartó is.
2020. december 10., 20:032020. december 10., 20:03
Ahogy korábban Peti András, a Transilvania Nemzetközi Repülőtér igazgatója lapunknak beszámolt, készülnek a rendszeres járatok újbóli fogadására. A járvány terjedése miatt november 6-tól ugyanis a marosvásárhelyi repülőtérről induló rendszeres járatokat felfüggesztették, mindössze a dortmundi maradt heti egy alkalommal. Ez december 20-tól heti kétszer fog közlekedni Marosvásárhely és a németországi város között.
Noha a koronavírus-járvány miatt járataik zömét a légitársaságok felfüggesztették, a repülőtéren nem szünetelt a munka: éjjelente a különböző beruházásokon dolgoznak, nappal pedig azokat a járatokat fogadják, amelyek főleg egészségügyi tevékenységgel összefüggésbe hozhatóan közlekednek, vagy kereskedelmi célból érkeznek.
Az utasokat arra kérik, hogy indulás előtt három órával érkezzenek ki a repülőtérre, hogy valamennyi egészségi előírásnak, ellenőrzésnek tudjanak eleget tenni időben. Jövő héttől a londoni járat már 22 órakor indul a marosvásárhelyi repülőtérről. Budapestre egyelőre február előtt nem utazhatunk repülőgéppel a Wizzair menetrendje szerint.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!