
A kultúrház kiszolgálhatja a térség kulturális igényét, közösségi életét
Fotó: Horvart Atelier tervezőiroda
Elindította a közbeszerzési eljárást a csíkmadarasi kultúrház felépítésére az Országos Beruházási Társaság (CNI). A projekt révén egy korszerű, kiemelkedő közösségi épülettel gazdagodik a felcsíki község, amelyről látványterveket is osztott meg a Székelyhonnal a megvalósíthatósági tanulmány készítője.
2022. január 23., 09:212022. január 23., 09:21
„A térségben is egyedülállónak mondható épületet terveztünk Csíkmadarasra, amely több funkciót is ellát majd” – nyilatkozta Horváth Nándor építész, a csíkpálfalvi Horvart Atelier tervezőiroda vezetője, akitől a felcsíki község új kultúrháza kapcsán érdeklődtünk. Arról ugyanis már tavaly beszámoltunk, hogy az Országos Beruházási Társasághoz (CNI) benyújtott önkormányzati pályázat finanszírozást nyert.
Azonban csak nemrég került sor arra, hogy elfogadják az elkészült megvalósíthatósági tanulmányt, és kiírják a közbeszerzést a létesítmény megtervezésre és kivitelezésre.
Fotó: Horvart Atelier tervezőiroda
Mint az épület megvalósíthatósági tanulmányának készítője magyarázta, az 1100 négyzetméter alapterületű épület tetőszerkezetét úgy rajzolták meg, hogy belesimuljon a faluképbe, ezért egy nagy sátortető helyett egymás mellett álló, módos csűrök képét imitálták. A létesítmény legfontosabb része a jelentős belmagasságú előadóterem, ahová egy korszerű, mozgatható színpadrendszert képzeltek el.
Fotó: Horvart Atelier tervezőiroda
– részletezte Horváth Nándor.
Fotó: Horvart Atelier tervezőiroda
Érdekessége még az épületnek, hogy két oldalán az előadótermet ki lehet nyitni, összekapcsolva így a kültérrel. Az épületben továbbá helyet kapnak még többek között különböző gyakorlótermek, kiszolgáló helyiségek, technikai szoba, illetve itt lesz a helye egy könyvtárnak is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
3 hozzászólás