
Idén is lesz terményszekér
Fotó: Pethő Melánia
A gyergyószentmiklósi Őszi Gazdanapi Sokadalom és Nagyvásár előadásokkal, terménykiállítással, vetélkedővel és óriáspuliszkával várja október 7-én az érdeklődőket. Helyszíne a zöldségpiac és a szomszédos Meszes utca lesz.
2017. október 05., 13:472017. október 05., 13:47
Szombaton kora délelőtt a Meszes utcában helyi termelők kínálják ízes, színes portékájukat. A tíz órától kezdődő ünnepi köszöntőt és áldást követően az előadósátorban Simonfi Ildikó, a Székely Konyha munkatársa Befőzés, tartósítás címmel tart előadást, ezt követően, 11 órától Ferencz Lehel kertészmérnök a talajművelés, talajjavítás és talajgazdálkodás terén ad hasznos tanácsokat – közölte sajtótájékoztatón Fórika Sebestyén, a szervező művelődési központ vezetője.
Egy órakor hirdetik ki a Kamramustra és az Óriástermések vetélkedőjének eredményeit, és várhatóan ekkora elkészül a tavalyinál is nagyobb túrós puliszka is – tudtuk meg.
Az első Gyógynövény-felismerő vetélkedőt a Flórián család (Halasági Csibi Termékek) vezeti. A megnyitót követően délig fogadják az érdeklődőket a Meszes utcában felállított sátornál.
E napon óriástermésekkel is lehet jelentkezni, hogy kiderüljön, idén kinek a kertjében nőttek a legnagyobbra a zöldségek, gyümölcsök. A kategóriagyőztesek ezúttal is bekerülnek a Gyergyószentmiklósi Nagy Gazdakönyvbe. A termények közszemlére kerülnek, majd tulajdonosaik hazavihetik, vagy felajánlhatják a terményszekérbe.
Továbbá a szervező művelődési központ vezetője azt is jelezte, hogy e napon kerül sor a kisteljesítményű mezőgazdasági gépek és kerti szerszámok bemutatójára és vásárára is,
Október 7-én, szombaton délelőtt fél 9-től 11 óráig a zöldségpiac mögött, a Meszes utcában felállított sátorba várják a kertben idén termett legméretesebb zöldségeket, gyümölcsöket. A terméseket kiállítják a helyszínen, majd kategóriánként a legnagyobb példányokat a gazda nevével együtt bejegyezik a Gyergyószentmiklósi Nagy Gazdakönyvbe. A rendezvényt követően a termések elvihetők vagy felajánlhatók a terményszekérbe.
A szervezők és a Halasági Csibi Termékek készítői szombaton Gyógynövény-felismerő vetélkedőt rendeznek. A zöldségpiac mögött, a Meszes utcában felállított sátornál 10 órától déli 12 óráig fogadják az érdeklődőket.
Adakozzunk a Szent Márton Alapítvány által működtetett Szeretetkonyhának! – olvasható a felhívásban. A terményszekérbe tehát szombaton 8 és 14 óra között helyezhetik el adományaikat a zöldségpiac bejáratánál.
Kerestetik a legfinomabb zakuszka, lekvár és savanyúság. Szombaton fél 9-től 11 óra 30 percig a rendezvény helyszínén nevezhetnek a kistermelők, háziasszonyok, hobbiszakácsok, az értékelésre szánt egy befőttesüvegnyi termékkel. Az Erdélyi Népi Ízőrző Lovagrend, a Szabadtűzi Lovagrend és a Székely Konyha szerkesztőségének tagjaiból álló szakmai zsűri értékeli a benevezett zakuszkákat, lekvárokat és savanyúságokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!