
Fotó: Gergely Imre
Egyhetes eseménysorozattal ünnepelték a gyergyószentmiklósi reformátusok a templomuk építésének 125. évfordulóját. A záró, ünnepi istentiszteleten Kató Béla püspök hirdetett igét. Az eseményen a helyi katolikus egyházi elöljárók is jelen voltak.
2024. szeptember 01., 21:402024. szeptember 01., 21:40
2024. szeptember 01., 21:412024. szeptember 01., 21:41
Az erdélyi református naptárban a misszió vasárnapja volt szeptember elseje, az a nap, amikor a gyergyószentmiklósi református templom megépülésének 125. évfordulójára szervezett ünnepi eseménysorozat zárult. A gyergyószentmiklósi pedig missziós egyházközségként működik, hiszen a nagy többségében katolikus Gyergyószék más településeinek reformátusait is szolgálja.
Nagyon fontos, hogy azok az emberek, akik valamilyen oknál fogva szülőföldjükről ide kerültek, miként tudják képviselni, megtartani a hitüket, a központi gondolatot, ami köré összegyűltek, hogyan tudja a gyülekezet a reformátusságát megmutatni, továbbadni. Hiszen addig lesznek elismerve, addig létezik tisztelet irántuk, amíg a templomba hitvalló emberek fognak járni, és bizonyosságot tesznek hitükről – fogalmazott a püspök.
Az első keresztény gyülekezetek alapítóinak példáját hozta fel, akik letelepedtek valahol, és akiknél még a „Krisztus-követő” gúnynév lehetett, de életvitelük, Jézus példáját követő áldozatvállalásuk alakította ki azt a viszonyulást, ahogy
Nagyon nehéz idők jönnek a keresztényekre, és ennek már láthatók a jelei, és ismét gúnynévvé változhat a keresztény megnevezés, ha felületes, nem őszinte a hit a felekezetek életében.
Könnyen bélyegeket kaphatunk, amit utána nehéz megváltoztatni. De ha maradunk ennél az őskeresztényi gondolkodásnál, hogy
– hangzott el a prédikációban.
Az ünnepi istentiszteleten Gyergyószentmiklós katolikus egyházközségeinek papjai is jelen voltak.
Dávid György főesperes kifejtette, hét templom, számos kápolna, útszéli kereszt mutatja meg a város vallásosságát, és a templomok közül az egyik a református.
„Amikor a templomot ünnepeljük, sosem a falakat ünnepeljük, hiszen azok bezárnak és elválasztanak, hanem a lelkületet, amely ezt építette. Az embereket, akik odaadták a keveset, hogy valami nagy valósuljon meg belőle” – mutatott rá.
A gyülekezet tagjainak műsorával színesített eseményen köszöntőt mondott Ambrus Attila egyházkerületi főgondnok is, és az eseménysort Ősz Sándor, a helyi egyházközség főgondnoka zárta le, köszönetet mondva mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak a sokak (nem csak reformátusok) által látogatott ünnepi eseménysor sikeréhez.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!