
Mutatványosok, óriások Segesváron. Archív
Fotó: Antal Erika
Minden évben nagy népszerűség kíséri a segesvári középkori fesztivált, ám idén még több érdeklődőre számítanak, hiszen most a rendezvény 25. kiadásához érkeztek. Ahogy Gáll Ernő helyi tanácsos fogalmazott, jó látni ilyenkor azt a nyüzsgést, ami a városban tapasztalható.
2018. július 25., 12:092018. július 25., 12:09
2018. július 25., 12:102018. július 25., 12:10
Péntek délután fél ötkor nyitja meg kapuit hivatalosan a 25. Segesvári Középkori Fesztivál, amelynek témája a középkori legendák lesznek. Lovagok és dámák, udvari bohócok és vásári mulattatók, óriások és törpék, furcsa lények vonulnak majd fel a vár utcáin, koncertek, táncbemutatók, vásár várja az idei résztvevőket is. Ahogy Gáll Ernő önkormányzati képviselő lapunk érdeklődésére elmondta, gazdag program várja a Segesvárra látogatókat,
„Ilyenkor nem csak a helyiek, de a környező városok, falvak lakói is itt vannak, sokan jönnek külföldről is, megpezsdül az élet”– fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy sok fiatal Segesváron ad találkát egymásnak, a vakációs programjaikat úgy időzítik az egyetemisták is, hogy ezen a hétvégén a Küküllő-parti városban találkozzanak és a várfalak között töltsék idejüket.
Emberáradat lepi el hétvégén Segesvár szűk utcácskáit. Archív
Fotó: Antal Erika
Sok a visszajáró vendég, a hazaiak mellett, külföldiek is rendszeresen érkeznek, illetve olyanok, akik még nem jártak Segesváron, vagy a középkori fesztiválon.
A gazdag program szerint képző- és fotóművészeti, kézműves kiállítások látogathatók, különböző vidékek népviseletét lehet megtekinteni, illetve megvásárolni, korabeli fegyvereket és azok használatát is bemutatják, ruhák, lábbelik, fejfedők a középkori szokásokat idézik.
A zene és a tánc fontos helyet foglal el a rendezvények között, Vajdahunyadról, Gyulafehérvárról, Bukarestből, Ploiești-ről, Craiováról, Brassóból, Szebenből érkeznek az együttesek, zenészek, táncosok, komédiások, de magyarországi, olaszországi, lengyel és spanyol vendégművészek is fellépnek a program szerint.
A pénteken kezdődő és vasárnap estig tartó eseménysorozat a szervezők szerint a legrégebbi középkori fesztivál Romániában. Erre az alkalomra nem csupán a gépkocsiforgalmat zárják ki a várból, de a lacikonyhákat sem ott állítják fel. A vár alatt, egy piactéren lehet enni és inni, fent a falak között csak néhány nyalánkságot lehet majd kapni. Természetesen a vendéglők, éttermek működnek. Hasonlóképpen a vásárok kínálatát is meghatározzák,
Mint minden évben, július utolsó vasárnapján emlékeznek a segesvári és környékbeli magyarok Petőfi Sándorra. Gáll Ernő elmondta, a fehéregyházi és segesvári RMDSZ-szervezetek, illetve a Petőfi Sándor Egyesület szervezésében vasárnap délelőtt 9 órakor a Ispán-kútnál koszorúznak, azt követően pedig a református templomban istentiszteletet tartanak, majd fél 12-től a múzeumkertben emlékeznek az 1849. július 31-én, a fehéregyházi csatában elesett költőre.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!