
Fotó: Erdély Dala/Magyar Ifjúsági Értekezlet
Véget ért a hétvégén a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett Erdély Dala verseny, amelynek fődíját a Szintaxis zenekar nyerte a Lassú vonatok című számával. A szervezők tájékoztatása szerint a hét nagyszerű dal mérettetett meg, amelyek közül bármelyik méltán nyerhette volna el az Erdély Dala címet. A végeredmény a szakmai zsűri által adott pontszámok és a nézők szavazatainak összesítéséből jött létre.
2022. október 31., 12:392022. október 31., 12:39
Mint arról a Magyar Ifjúsági Értekezlet sajtóosztálya tájékoztat, idén a zsűritagok és a nézők úgy érezték, hogy a Szintaxis: Lassú vonatok című dala az, amely leginkább az erdélyi fiatalok hangján szól, és amelyben szerintük
Fotó: Erdély Dala/Magyar Ifjúsági Értekezlet
Második helyezett lett a Csajod: Ide tartozom című dala, akik szintén videoklipgyártási lehetőséggel és hangszerutalvánnyal gazdagodtak.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Dreamflow állhatott, akik az Itt boldog vagyok című dalukkal a MOL felajánlásából szintén videóklipet gyárthatnak. Az EMKISZ különdíját, a Legszebb erdélyi magyar dal címet is a Dreamflow zenekar Itt boldog vagyok című dala nyerte el.
Fotó: Erdély Dala/Magyar Ifjúsági Értekezlet
Ahogy a szervezők írják, a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett Erdély Dala verseny lehetőséget teremtett az itthoni feltörekvő zenészek számára, hogy megmutathassák tehetségüket az erdélyiek számára, hogy értéket teremthessenek, melyek hallatán bennünk is tudatosulhat, hogy mennyire csodálatos helyen élünk, egy olyan helyen, melynek jövője sok esetben a mi kezünkben van.
Fotó: Erdély Dala/Magyar Ifjúsági Értekezlet
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!