
Egyhangúlag tiszteletbeli tagjává választotta Ferenc pápát a Román Akadémia pénteken.
2017. november 24., 18:072017. november 24., 18:07
A Román Akadémia elnökségének indoklása szerint Ferenc pápa teológiai személyisége, odaadó szerepvállalása a béke és megbékélés útjait kereső emberek szolgálatában, valamint a menekültek, üldözöttek, háborús áldozatok szenvedéseinek megkönnyítésében elért érdemei, valamint az a tény, hogy országunkban is a katolikusok és ortodoxok közti ökumenikus párbeszédet szorgalmazza a keresztény egység újjáteremtése érdekében, méltóvá teszik arra, hogy a Román Akadémia elnöksége őszentségét az intézmény tiszteletbeli tagjává jelölje.
Az Akadémia pénteken arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy
Cristian Hera, a Román Akadémia alelnöke felidézte, hogy a szentszéki audiencia alkalmával kifejtette Ferenc pápának: II. János Pál pápa is elfogadta és 2001-ben meg is kapta a tiszteletbeli tagságot.
– mondta Hera.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!