
Fotó: Pinti Attila
Faültetéssel egybekötött rövid megemlékező ünnepséget tartottak Csíksomlyón csütörtök délután. Az 1661. október 21-i Csík-medencei török- és tatárdúlásról, illetve az ezt követő újjáépítésről szentmisén emlékeztek meg.
2021. október 21., 19:002021. október 21., 19:00
2021. október 21., 22:202021. október 21., 22:20
A csíksomlyói kegytemplomban Guia Hugó ferences rendi szerzetes mutatta be az istentiszteletet. „Felidézzük annak emlékét, amikor a betörés nyomán sok ember veszítette el a szeretteit és családok szűntek meg. Porig égették a templomot és a házakat, de
Az emberek szívében ott volt a tűz, a jövőbe vetett hitük pedig példátlan volt. Napjainkban is hagyjuk, hogy a jó Isten tüzet, lelkesedést tudjon hozni életünkbe ” – fogalmazott a templomigazgató. A szentmisén részt vettek a közeli Szent István Otthonban lakó gyerekek és nevelőik, a zenei szolgálatot pedig a Role zenekar látta el.
Fotó: Pinti Attila
A megemlékezés a Szent István Otthon udvarának hátsó részében, a Mária-kertben folyatódott, ahol a gyerekek közreműködésével
„Erre a fára tekintve növekedjen bennünk a hit, a remény és a szeretet. Amint ez a fa is gyökeret ereszt, mi is azt kérjük, hogy beléd tudjunk kapaszkodni, Istenünk, hogy erő legyen bennünk” – áldotta meg Guia Hugó a falültetést Reményik Sándor egyik versének felolvasását követően.
Fotó: Pinti Attila
Balázs Melinda, az otthon vezetője portálunk érdeklődésére elmondta, a Role zenekar ötletéhez társultak az emlékállítás kapcsán. „Kiindulva e házban lakó diákok családi hátteréből, akik szociálisan hátrányos helyzetűek, kaptak egy esélyt az élettől, hogy tanulhassanak. Ők a reménységet jelképezik.
Mi ebben a hitben álltunk az ügy mellé” – fogalmazott a Szent István Otthon vezetője.
Fotó: Pinti Attila
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás