
Nyárról elmaradt, de azt ígérik, télen megkezdik az ANL-s lakások eladását
Fotó: Pál Árpád
Noha augusztusra ígérték a székelyudvarhelyi ifjúsági lakások eladási árának kiszámítását, még mindig nem lehet tudni, mennyibe kerülnek, így tovább késik az ingatlanok értékesítése. Azonban már nem kell sokat várniuk azoknak a bérlőknek, akik meg szeretnék vásárolni ezeket.
2017. november 06., 11:442017. november 06., 11:44
2017. november 06., 12:022017. november 06., 12:02
A székelyudvarhelyi önkormányzat szeptemberi ülésén elfogadták a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási osztálya által kidolgozott határozattervezetet arról, hogy a 2003-as és 2010-es jegyzőkönyvek alapján (amikor az ifjúsági ANL-s lakások épültek) a könyvelőség leltárba vehesse a Cserehát-lakónegyed húsz ANL-tömbházát, így
Ahhoz, hogy mindenben törvényesen járjanak el, a hivatal illetékesei kedden Segesvárra utaznak egy utolsó megbeszélésre az ottani önkormányzat képviselőivel – tudtuk meg Horváth Katalintól, a városgazdálkodási osztály munkatársától. Elmondta, több osztály munkájának összehangolása nem mindig megy gördülékenyen, azonban reményei szerint
Újak építése csak eladás után
Az ANL-lakások árából egy százalékot kap a helyi önkormányzat, amely összegből finanszírozhatja a telekkönyvezés, valamint a szükséges papírmunkák költségeit. A többi a központi lakásépítési alapba folyik be, ezt további ifjúsági lakások építésére költik, az ország bármely területén. A vonatkozó szabályozás értelmében egy település sem lobbizhat új lakásokért mindaddig, amíg nem adott el a meglévőkből.
Mostanáig három bérlő nyújtott be írásbeli igénylést a városházára a lakások megvásárlására, azonban már száznál többen jelezték ebbéli szándékukat. Miután meglesznek az árak, minden csereháti bérlő, aki legalább egy éve lakója az ifjúsági lakóparknak és nincs kilencven napnál régebbi lakbér-, illetve közköltség-elmaradása, kap egy formanyomtatványt, amelyben jelezheti vásárlási szándékát. Ezt követően a hivatal közli az érdekeltekkel az árakat és a vásárlási feltételeket – ismertette a folyamatot Horváth Katalin.
A szakminisztérium júliusban négyzetméterenként 1600 lejben határozta meg a kiindulási árat, amellyel számolniuk kell. Rossz hír, hogy
tehát állapotuk nem nyom a latban, biztató azonban, hogy jóval a város többi lakónegyedére jellemző piaci ár alatt lesznek megvásárolhatók – közölte Horváth Katalin. Bár a leltári érték ismerete nélkül csínján bánik a számokkal, úgy véli, hogy a legnagyobb, száz négyzetméteres lakófelületű ingatlanokért a bérlőnek legtöbb 32 ezer eurót kell majd fizetnie.
Az igénylők készpénzzel, illetve 15–20–25 éves hitelre vásárolhatják meg a lakásokat, utóbbi esetében 16 százalékos előleg kifizetésével: ez esetben évi 3,75 százalékos fix kamatot határoznak meg, a lakás pedig csak a törlesztés után kerül a vásárló nevére. Feltétel az is, hogy a megvásárolt lakásokat tulajdonosuk öt évig nem adhatja el.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!