
Archív
Fotó: Veres Nándor
Nagyrészt fennakadások nélkül zajlott a nyolcadikosok hétfői román nyelv és irodalom képességfelmérője, ugyanakkor Kovászna megyében idén is több százra tehető azoknak a végzősöknek a száma, akik nem jelentek meg, vagy be sem iratkoztak a megmérettetésre.
2018. június 12., 21:282018. június 12., 21:28
Kovászna megyében például a nyolcadikosok közel negyede, 450 tanuló nem is jelentkezett a vizsgára – a magyar tagozaton 22 százalékuk, míg a románon 27,3 százalékuk nem próbálkozik meg a vizsgával. Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta: évek óta hasonlóan alakul a távol maradók aránya,
Elmondása szerint a probléma összetett, hiszen egyesek megbuktak valamelyik tantárgyból, így előbb pótvizsgázniuk kell, vagy éppen kénytelenek lesznek osztályt ismételni, de olyanok is akadnak, akik tanév közben annyi hiányzást halmoztak fel, hogy nincs elég jegyük, nem tudják lezárni őket, így meg kell ismételniük a nyolcadik osztályt. A szakiskolákba egyébként a képességfelmérőn való részvétel nélkül is be lehet iratkozni, illetve a megmaradt helyek függvényében gimnáziumba is jelentkezhetnek ősszel azok, akik pótvizsgára kényszerültek.
A tanfelügyelőség ugyanakkor pontos kimutatást kér az iskoláktól a vizsgáról hiányzó gyerekekről, hogy megelőzhessék a továbbiakban a lemorzsolódást.
– magyarázta Kiss Imre. Hozzátette: akiről kiderül, hogy nem akarja folytatni tanulmányait, személyesen keresik fel, és igyekeznek meggyőzni, hogy végezze el a kötelező tíz osztályt. Az elmúlt években a módszer sikeresnek bizonyult, így idén is ezzel próbálkoznak. Azonban még ilyen körülmények között is
– egyesek otthon maradnak, és mezőgazdasági munkát folytatnak, sokan pedig külföldre mennek ott dolgozó szüleikhez.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
1 hozzászólás