
Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
Negyedik emeleti lakása teraszának külső részére mászott ki szombaton kora reggel egy csíkszeredai nő, aki azzal fenyegetőzött, hogy a mélybe veti magát. Végül sikerült megmenteni.
2024. július 13., 12:422024. július 13., 12:42
2024. július 15., 14:562024. július 15., 14:56
Egy nő kimászott a negyedik emeleti tömbházlakása teraszának külső részére – erről értesítették a hatóságokat szombaton reggel fél hétkor a 112-es segélyhívószámon. A helyszínre először egy közbiztonsági rendőregység sietett, nekik azzal fenyegetőzött, hogy a mélybe veti magát. Kiderült, hogy egy 61 éves, egyedül élő nőről van szó, aki több különböző egészségügyi problémával is küzd.
A rendőrök a tűzoltók bevonásával igyekeztek megelőzni az öngyilkosságot, több mint 45 percig próbálták meggyőzni és megnyugtatni a nőt. A beszélgetés ideje alatt egy rendőrcsapat észrevétlenül bejutott a negyedik emeleti lakásba, végül pedig sikerült biztonságba helyezni a hölgyet, akit kórházba szállítottak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kérjenek segítséget
Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, hívja az Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegély-szolgálatot hétköznap 8 és 24 óra között a 0754 800 808-as normál díjas mobilszámon, vagy írjon a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre, illetve elérhető a szolgálat Facebookon is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.