Marosvásárhelyen a Bolyai téren felállított óriás adventi koszorú második gyertyáját is meggyújtották vasárnap. Ebből az alkalomból Nagy László unitárius lelkész mondott igét és osztotta meg gondolatait a teret megtöltő összegyűltekkel.
2021. december 05., 19:102021. december 05., 19:10
Fotó: Rab Zoltán
Marosvásárhelyen a Bolyai téren felállított óriás adventi koszorú második gyertyáját is meggyújtották vasárnap. Ebből az alkalomból Nagy László unitárius lelkész mondott igét és osztotta meg gondolatait a teret megtöltő összegyűltekkel.
2021. december 05., 19:102021. december 05., 19:10
Fotó: Rab Zoltán
A második gyertyagyújtáskor Nagy László a felelősségről beszélt, azt emelve ki, hogy amit őseinktől kaptunk, amit otthonról hoztunk, arról nem is kéne sokat beszélni, de annál többet arról, hogy mit adunk át az utánunk következő generációknak.
– mondta.
„Erre int minket e téren, ahol állunk, a két Bolyai, szemben az egykori Domokos-szálló, ahol Ady Endre is megszállt, a Református Kollégium, az unitárius templom és a Teleki Téka” – hangsúlyozta Nagy László. A közös imádság után Kilyén Ilka és lánya, Ritziu Ilka Krisztina adott elő rövid ünnepi műsort.
Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!