
Fotó: Török Etele
Az erdélyi, székelyföldi magyarságot érintő számtalan problémáról – a legkényesebbeket is beleértve – folytatott kedden beszélgetést az amerikai nagykövetség munkatársaival Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
2023. november 22., 15:232023. november 22., 15:23
2023. november 22., 17:472023. november 22., 17:47
A két elöljáró a megyeházán fogadta Alexandra Shema és Alexandru Climescu politikai elemzőket, akiknek történelmi kontextusban is bemutatták közösségünket, de a mindennapjainkban tapasztalt nehézségeket sem hallgatták el. Hangsúlyozták, hogy
Tamás Sándor és Antal Árpád szóba hozta a román állam és a magyar közösség viszonyát, a közelmúltban tapasztalt kedvezőtlen fejleményeket, az erősödő magyarellenességet.
Fotó: Török Etele
„Elmondtuk, hogy az igazságszolgáltatás felhasználásával fordítják vissza, nyirbálják meg jogainkat a nemzeti szimbólumok, a nyelvhasználat és a visszaszolgáltatás terén.
– foglalta össze a beszélgetés tartalmát a közösségi hálón tett bejegyzésében Tamás Sándor.
Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselői megerősítették: folytatják a párbeszédet az erdélyi magyar közösség képviselőivel, és követik a fejleményeket.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás