
Azt szeretnék, ha nem csorbulna a kovásznaiak és a zágoniak igazságszolgáltatáshoz való joga. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Állásfoglalást fogadott el csütörtöki ülésén Kovászna Megye Tanácsa, amelyben azt kérik a Legfelsőbb Bírói Tanácstól, hogy állítsa vissza a régi rendet, helyezze vissza Kovászna városát és Zágon községet a kézdivásárhelyi bíróság körzetébe.
2021. július 22., 18:182021. július 22., 18:18
Tamás Sándor a testület elnöke a tanácsülést követő sajtótájékoztatón kifejtette, hogy amikor áttették a két települést a bodzafordulói bíróság hatáskörébe, felborult az „élet rendje”.
– hangoztatta Tamás Sándor. Hozzátette: határozottan kérik Mihai Bogdan Mateescu bírót, a Legfelsőbb Bírói Tanács elnökét, hogy állítsa vissza a régi rendet.
Ugyanakkor a megyei tanács támogatja a kovásznaiak által kezdeményezett aláírásgyűjtést, amivel a változtatás ellen tiltakoznak, azzal érvelve, hogy
Kovászna és Bodzaforduló között kétszer akkora a távolság, mint Kovászna és Kézdivásárhely között, ugyanakkor az anyanyelvhasználathoz való joguk is csorbul, hiszen a bodzafordulói bíróságon nincsenek magyarul beszélő alkalmazottak, és magyar ügyvédet sem tudnak ott fogadni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!