Hirdetés
Hirdetés

A Kultúrpalotában „csapnak össze” a világ karmesterei

A Kultúrpalota színpadán bizonyítanaK a karmesterek •  Fotó: Kult Mind Egyesület

A Kultúrpalota színpadán bizonyítanaK a karmesterek

Fotó: Kult Mind Egyesület

Nemzetközi karmester-versenynek ad otthont Marosvásárhely: április 8-12. között immár második alkalommal szervezik meg a Kultúrpalotában az Erich Bergel Nemzetközi Karmester-versenyt, amelyet az erdélyi szász származású, világhírű karmesterről neveztek el. Április 12-én a nagyközönség számára is nyitott gálaünnepség keretében méretkezik meg az utolsó három továbbjutó.

Hajnal Csilla

2024. április 08., 15:422024. április 08., 15:42

Összesen 246 karmester jelentkezett 38 országból a verseny első fordulójára, a mostani döntőre 42-en jöttek el 19 országból – számolt be a kétévente esedékes nemzetközi versenyről a Kult Mind Egyesület képviselője, Ferencz Dalma.

•  Fotó: Kult Mind Egyesület Galéria

Fotó: Kult Mind Egyesület

A zsűri hétfőn és kedden hallgatja meg a versenyzőket, akik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Szimfonikus Zenekara előtt fognak vezényelni egy előre megkapott listából.

„Csak 1974 után született karmesterek jelentkezhettek, és ez nagy ugródeszka számukra. Ilyenkor egy csekély pénzösszeget is nyernek, de nem ezért jönnek, hanem magáért a megmérettetésért. Ugyanakkor

Idézet
az első, második és harmadik helyezett, illetve a különdíjasnak a zsűri koncertmeghívásokat ajánl fel”

– mondta Ferencz Dalma.

A zsűri is nemzetközi összetételű •  Fotó: Kult Mind Egyesület Galéria

A zsűri is nemzetközi összetételű

Fotó: Kult Mind Egyesület

A zsűri is nemzetközi összetételű: György Levente, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója – a zsűri elnöke, továbbá Luciano Acocella, a sienai Accademia Chigiana tanára, Jehi Bahk, a Philharmonia Corea és a Prime Philharmonic koncertmestere, Maurizio Cocciolito, az I Solisti Aquilani művészeti vezetője, Roby Lakatos hegedűművész, Lendvai György, a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója, Juan Jose Navarro, az Almeria Egyetemi Zenekar vezető karmestere, Csíky Boldizsár zeneszerző, tiszteletbeli tag, illetve az esemény tiszteletbeli meghívottja Bergel Ibolya, Erich Bergel özvegye.

Idézet
Azért neveztük el Erich Bergelről a karmesterversenyt, mert ő erdélyi származású és világhírű karmester, és pont Marosvásárhelyen a vártemplomban volt az utolsó koncertje”

– tetet hozzá az eseményt szervező Kuld Mind Egyesület képviselője.

•  Fotó: Kult Mind Egyesület Galéria

Fotó: Kult Mind Egyesület

A pénteki gálakoncerten az első három továbbjutó méretkezik meg, tehát a közönség is megélheti a verseny-élményt, amely két éve a nagyérdemű számára is nagyon izgalmasra sikeredett.

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia áprilisi szimfonikus hangversenyére pénteken, április 12-én 19 órakor kerül sor, amely egyben a II. Erich Bergel Nemzetközi Karmesterverseny gálája is. Jegyek a filharmónia jegypénztárában és online az Eventbook honlapján kaphatók.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés