
Zajlik a kockakövek elhelyezése. Egy hónap múlva fejeződik be a munka oroszlánrésze
Fotó: Erdély Bálint Előd
Közel egymillió lejből végez térrendezési munkálatokat a helyi közbirtokosság Zetelaka központjában – a cél igényes teret kialakítani a közösség számára. A beruházás részeként kockaköveket helyeznek el, ugyanakkor a zöldövezetekre is hangsúlyt fektetnek.
2022. október 14., 11:162022. október 14., 11:16
2022. október 14., 11:572022. október 14., 11:57
A Zetelaki Közbirtokosság tulajdonában van a polgármesteri hivatal épülete, illetve a közelében lévő tér is, ezért a szervezet felvállalta utóbbi felújítását – tudtuk meg Nagy Attila helyi polgármestertől, aki hozzátette, a közbirtokossággal jó kapcsolatot ápolnak, a munkálatok a községközpont fejlesztési terveivel összhangban zajlanak.
Erőss József, a Zetelaki Közbirtokosság ügyvezető igazgatója a Székelyhonnak elmondta, szervezetüknek fontosak a közösség javát szolgáló projektek, ezért is fogtak bele a közel egymillió lej értékű beruházás kivitelezésébe.
A munka részeként parkolókat is kialakítanak.
– magyarázta Erőss József. Megemlítette azt is, hogy a projekt megvalósítása már korábban a terveik között szerepelt, ám nem volt rá lehetőség, ugyanis mivel fás kazánnal fűtötték a közeli intézményeket, kénytelenek voltak az említett részen tárolni a tűzifát. Tavaly azonban felszereltek egy pellettel működő automata berendezést, amely meleget biztosít a polgármesteri hivatal és a kultúrotthon épületében is. Így felszabadult a hely, és elkezdődhettek a térrendezési munkálatok, amelyek szinte teljesen befejeződnek egy hónapon belül.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A továbbiakban már a kovácsoltvas kerítéseket kell majd felszerelni, illetve kisebb munkálatok maradnak hátra – véli az igazgató.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!