
Könyvek között. Három évre bízzák meg Gyulai Arthurt a könyvtármenedzseri feladatokkal
Fotó: Gecse Noémi
Sikeresen versenyvizsgázott a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár élére Gyulai Arthur. A menedzser az eddigi könyvtári programok mellé további rendezvényeket szeretne, amelyeket a községi könyvtárakba is elvisznek.
2018. szeptember 04., 14:422018. szeptember 04., 14:42
2017 júniusában járt le az előző menedzseri megbízatás, azóta ideiglenes kinevezéssekkel vezették a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárat előbb Kopacz Katalin korábbi igazgató, majd Gyulai Arthur. Közben
A gyergyótekerőpataki születésű, könyvtárosi és történelem szakos tanári diplomával rendelkező Gyulai Arthur korábban az oktatásban dolgozott. A megyei könyvtár élére a menedzseri megbízatása három évre szól majd – közölte Borboly Csaba. A megyei önkormányzat elnöke azt mondta,
A klasszikus könyvtári tevékenység is fontos, de az is, hogy a gyermekeket a különböző rendezvények révén beszoktassák a könyvtárba, az pedig közösségi tér is legyen a fiatalok számára – közölte a megyei önkormányzat elnöke.
– árulta el a terveivel kapcsolatban lapunknak Gyulai Arthur. Kifejtette, a rendezvényszervezéshez kell is a jó csapat,
Ezeket terveik szerint a községi könyvtárakba is elviszik. Idén volt már erre példa, Gyergyó térségében több településre vittek ki egy gyermekprogramot, és kedvező fogadtatásra talált – mesélte el az igazgató. Ugyanakkor a városi könyvtárakkal is együtt akarnak működni egyes programok szervezése terén. Erre a Székelyudvarhelyen hétvégén lezajlott Nyitott könyvek éjszakáját hozta fel példaként Gyulai Arthur, mint mondta, a megyei könyvtár is részt vett ennek szervezésében.
A könyvtár vezetője közölte, a könyvállomány bővítése folyamatos.
Erre van szándék és törekvés, bízunk benne, hogy támogatás is lesz rá” – fejtette ki. A könyvtár személyzetét is bővítenék, mint a menedzser mondta, a könyvtárosi törvény szerint közel ötvenen dolgozhatnának az intézményben, ehelyett viszont 22-en vannak. Egy betöltetlen állásuk van, erre nemsokára versenyvizsgát hirdetnek, további lehetőség viszont egyelőre nincs az állások számának növelésére.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!