
Kezdeményezők és véndiákok együtt ünnepelték, hogy újra látható a két emléktábla
Fotó: Nagy Tibor
Újraavatták a Marosvásárhely első ipari iskolájának átadásáról szóló táblákat, amelyeket több mint negyven éve falaztak be, elrejtve a diákok és a nagyközönség előtt.
2020. január 17., 19:592020. január 17., 19:59
2020. január 17., 21:312020. január 17., 21:31
A mai Avram Iancu Szakközépiskola bejáratánál található, az épület felavatásáról, építtetéséről szóló magyar nyelvű táblákat
Az alapító táblán a következő áll: Épült I. Ferenc József dicső uralkodása, Losonczi báró Bánffy Dezső miniszterelnöksége, Szamosujvár-Némethi báró Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszterelnöksége, Fáradi Vörös László keresked. államtitkársága, Szterényi József Orsz. iparoktatási főigazgatósága, Tauszik B. Hugó felügyelő bizottsági elnöksége, Fekete Jakab igazgatósága alatt 1897-ben.
Az emléktábla felirata: Marosvásárhely szab. Kir. Város közönsége Oroszfái Mikó Árpád főispánsága, Árapatki Geréb Béla polgármestersége idejében áldozatkészségével mozdította elő a hazai ipar fejlesztésére hivatott intézet felépítését.
A táblákat a Maros Megyei Múzeum szakemberei tárták fel, tisztították meg.
Magyari Gabriella aligazgató az ünnepségen arról beszélt, a múlt kötelezi őket, hogy folytassák a 150 éves hagyományt, annak érdekében, hogy jó szakembereket képezzenek az oktatási intézményben. Jelenleg az iskolában kereskedelmi, textilipari és mechanikai szakoktatás van.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!