Hirdetés
Hirdetés

A kísérletezés öröme hajtja a Laborkukac Diákvetélkedő résztvevőit

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Kémiai és biológiai kísérleteket kellett elvégezniük a kilencedik alkalommal megszervezett Laborkukac Diákvetélkedő második fordulójára bejutott iskolás csapatoknak. A verseny döntőjét pénteken tartották a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.

Barabás Hajnal

2019. március 23., 12:402019. március 23., 12:40

2019. március 24., 13:122019. március 24., 13:12

Brassó, Hargita, Kovászna, Maros, valamint Kolozs megyéből harmincegy csapat jelentkezett a felsőoktatási intézmény Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszéke által szervezett IX. Laborkukac Diákvetélkedőre.

A kémiai, illetve biológiai tudást mérő verseny második fordulóját és egyben döntőjét, amelyre húsz csapat jutott tovább, pénteken tartották meg a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának épületében. A három fős VII-VIII. osztályos, illetve középiskolás csapatoknak két „versenyszámban” kellett helytállniuk,

egyrészt kötelező kísérleteket kellett elvégezniük az egyetem laborjaiban, másrészt érdekes kísérletekkel is elő kellett rukkolniuk.

Hirdetés

Mara Gyöngyvér, a vetélkedő főszervezője elmondta, a feladatok teljesítése közben a szakmai zsűri tagjai az elméleti tudás mellett figyelembe vették többek között azt is, hogy hogyan találják fel a diákok magukat a laborban. „A versenynek elsődleges célja, hogy a természettudományok iránti érdeklődést felkeltsük és fenntartsuk, másodlagos célja pedig az, hogy a diákok ismerjék meg a Sapientia egyetemet, és ha itt kedvükre való szakokat találnak, akkor felvételizzenek hozzánk” – magyarázta a főszervező. Hozzátette,

a laborkukac vetélkedő szervezői, segítői között vannak olyan doktoranduszok, óraadó tanárok, akik egykoron maguk is részt vettek diákként ezen a versenyen.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Ami itt mindannyiunkat összeköt, az a tudományos érdeklődés és a kísérletezés öröme” – tette hozzá. Az erdélyi megyékből összesen 20 csapat mérte össze tudását. Józsa Huba és középiskolás csapattársai a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot képviselték a Laborkukac Diákvetélkedőn.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Úgy gondoltuk kipróbáljuk magunkat egy gyakorlati versenyen is, ne csak elméleti tudásunkat teszteljük, és ez a vetélkedő egy jó lehetőség volt erre, amelyre sokat készültünk” – fogalmazott a 10. osztályos tanuló, akitől azt is megtudtuk, hogy első alkalommal jelentkeztek. Arra a kérdésünkre, hogy hol folytatja majd a tanulmányait elmondta, hogy még nem döntötte el, de nem tartja kizártnak, hogy majd a Sapientiára fog felvételizni az érettségi után. A vetélkedő nyertesei egyébként értékes laboratóriumi eszközökkel és ajándéktárgyakkal gazdagodhattak.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az első három helyezett csapatok tagjai automatikus felvételt nyertek a Sapientia EMTE mérnöki szakjaira.

A nyertesek
A biológiás csapatok közül a VII-VIII. Osztályos kategóriában első helyezést az Agymenők nyerték, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium tanulói. A középiskolás kategóriában a kolozsvári Báthory István Gimnázium diákjai a Krumplikukac nevű csapatukkal nyertek. A kémiások közül a kovásznai Körösi Csoma Sándor Középiskola Kovakő nevű csapata kapott első helyezést a VII-VIII. osztályosok közül. A középiskolás kategóriában a legjobbaknak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai bizonyultak Trittrio nevű csapatukkal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Hosszú éveket kell még várni az új elkerülőútra Csíkszeredában

Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.

Hosszú éveket kell még várni az új elkerülőútra Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kéz a kézben jár a könyv, színház, zene

Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.

Kéz a kézben jár a könyv, színház, zene
2026. október 14., szerda

Földre teperték és elvezették a fegyelmezetlen hívet az ortodox zarándoklaton – videóval

Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.

Földre teperték és elvezették a fegyelmezetlen hívet az ortodox zarándoklaton – videóval
2026. október 14., szerda

Megverte, majd autóval áthajtott szeretőjén – életfogytiglani börtönre ítélték

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.

Megverte, majd autóval áthajtott szeretőjén – életfogytiglani börtönre ítélték
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kormányra lép a PSD, megvan a minisztereik listája – frissítve

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.

Kormányra lép a PSD, megvan a minisztereik listája – frissítve
2026. október 14., szerda

Rátámadtak a tornatanárra egy diák szülei Temesváron, a kerítésen kívülről videózták az esetet

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rátámadtak a tornatanárra egy diák szülei Temesváron, a kerítésen kívülről videózták az esetet
2026. október 14., szerda

Korhadt, száraz és veszélyessé vált fákat metszenek Csíkszereda-szerte

Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.

Korhadt, száraz és veszélyessé vált fákat metszenek Csíkszereda-szerte
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

Ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak az egészségbiztosítással rendelkező rászorulók

A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.

Ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak az egészségbiztosítással rendelkező rászorulók
2026. október 14., szerda

Ezentúl a vajúdás és a szülés alatt a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy a kórházban

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.

Ezentúl a vajúdás és a szülés alatt a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy a kórházban
Hirdetés