
Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
A táncházmozgalomra épült közel fél évszázados tévéműsor, a Kaláka emlékeit idézik fel Csíkszeredában szombaton délután. Mindenkit várnak, akik részt vettek a műsor elkészültében, vagy bármiféleképpen kötődnek hozzá.
2024. március 20., 14:352024. március 20., 14:35
A Kaláka egy csaknem félévszázados tévéműsor, amely a táncházmozgalomra épült, és a Román Televízió Magyar Adásának egyik legjelentősebb műsora volt.
A három év, 1977. november 21. és 1980. október 24. között elkészült kilenc adásnak mindmáig meghatározó jelentősége van abban, hogy
Az elkészült kilenc Kaláka műsor Erdély közel 30 nagy múltú középiskoláját és szinte minden jelentős néprajzi tájegységet felvonultatva. A rendezvények közel 1000 résztvevőt és sok szakembert mozgósítottak. 1980-ban megszűnt a műsor, öt évvel később az adás is.
Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
Az első találkozást több is követte Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön,
A műsor szerkesztői, alkotói szívesen veszik a kapcsolódást. Az elkövetkező hónapokban szeretnék felkutatni és találkozni olyan egykori diákokkal, akik részt vettek a műsorok felvételeinek alkalmain.
Az előzőekhez hasonló beszélgetésre hívják a csíkszeredai közönséget is, ahol a meghívottak szintén a Kalákák aktív résztvevői lesznek: András Mihály, Bíró István, Györfi Pál, Horváth Pali, Kalapáti Jolán, Lakatos Péter, László Csaba, Pávai István, Szabó Györgyi, Szilágyi Gödri Ildikó, Zakariás Erzsébet. A beszélgetés moderátorai Csinta Samu újságíró és Simonffy Katalin televíziós műsorszerkesztő.
Az eseményt a csíkszeredai Városi Művelődési Ház Hunyadi László kamaratermében tartják március 23-án, szombaton 13 órakor.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!