Hirdetés
Hirdetés

A jogosultak többsége már nem kell várjon a mezőgazdasági támogatásra

Hargita megyében mintegy 25 ezer támogatásra jogosult gazda van, többségük már az elszámolást is megkapta. Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Hargita megyében mintegy 25 ezer támogatásra jogosult gazda van, többségük már az elszámolást is megkapta. Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Egy százalék alá csökkent azoknak a gazdáknak az aránya Hargita megyében, akik még egyáltalán nem kaptak pénzt múlt évre az egységes mezőgazdasági támogatási programban. A jogosultak többsége számára már az elszámolási összegeket is folyósították.

Széchely István

2024. január 24., 10:232024. január 24., 10:23

Igaz ugyan, hogy vannak elégedetlen hangok országszerte a támogatások kiutalásával kapcsolatban, de az APIA Hargita megyei kirendeltségének vezetője szerint nem ez a jellemző a gazdák körében, csak

az elégedetlenek hangosabbak.

Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a 2023-ban támogatást igénylő huszonötezer-öt Hargita megyei gazda között ötszáz olyan jogosult volt január elején, akik még egyáltalán nem kaptak pénzt az elmúlt évre, de ez mostanra százra csökkent.

Idézet
Azok maradtak hátra, akik esetében valamilyen probléma volt.

Azt kell tudni, hogy abban a pillanatban, amikor örökösödés történik, vagy egy gazdacsere – amikor az idős szülő átadja a fiatalnak a gazdaságot –, vagy amikor folyton adják-veszik egymás között a földeket a gazdák, tehát amikor nagyobb változtatások történnek a kérésben, olyankor fordulhatnak elő technikai problémák, úgymond a kontinuitás ellenőrzése során. Ilyenkor évekre visszamenőleg utána kell nézni különböző dolgoknak, és ez egy kicsit elakad a rendszerben, ezért

Idézet
van még száz olyan gazda a megyében, aki nem kapott még egy lejt sem”

– fogalmazott az APIA megyei vezetője. Minden nap történnek újabb jóváhagyások, így az alaptámogatások esetében néhány napon belül meg is érkezhet a pénz az érintett gazdák számlájára, a vidékfejlesztési támogatások folyósítása viszont hosszadalmasabb folyamat – három, négy hétbe is beletelhet –, ugyanis azokat a pénzeket a vidékfejlesztési ügynökség (AFIR) kell átutalja a központi APIA-nak, az pedig a gazdáknak – magyarázta a folyamatot Haschi András.

Hirdetés

Elmondta viszont azt is, hogy a mintegy 25 ezer Hargita megyei jogosult között nem nagyon van már olyan, aki nem kapott elszámolást, tehát a gazdák többsége megkapta a támogatásokat. Az elszámolási összegeket december eleje óta folyósítják a gazdáknak, azt megelőzően az előlegek utalása zajlott.

„Az elszámolások kiutalásával sincsenek gondok. Természetesen halljuk a tévében, rádióban, hogy a gazdák nem kapták meg a pénzt, de azok a hangosak, akik nem kapták meg. Ez természetes, én is megértem azt, hogy azt a száz Hargita megyei gazdát sem vigasztalja, hogy a többi 25 ezer már megkapta a pénzt, ha ők még nem kaptak egy lejt sem. De azt is el kell mondanom, hogy

Idézet
még mindig a határidőn belül vagyunk. A határidő ugyanis június 30-a.

De ezek az ügyek is napokon, heteken belül megoldódnak, tehát lassan tényleg mindenki megkapja a pénzét. Más évekhez képest sem állunk rosszul, talán kicsit később utalják a pénzeket – közismert, hogy mindenhol pénzügyi problémák vannak –, de nem nagy a gond” – tájékoztatott a megyei mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökség vezetője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés