
A kétmedencés strandot 2012-ben zárták be
Fotó: Pinti Attila
Egy évvel ezelőtt még abban reménykedtek a csíkszeredai önkormányzatnál, hogy a Jégpálya negyedi strand felújítását ebben az évben elkezdhetik, ehhez képest azonban még csak a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozásánál tartanak. A dokumentációt ugyanis már kétszer is visszadobta a brassói műemlékvédelmi bizottság, így jelenleg a harmadik változatán dolgoznak.
2023. október 22., 09:222023. október 22., 09:22
A valamikor szebb időket megélt, Ipic néven ismert Jégpálya negyedi strand felújítása érdekében első lépésként 2021 decemberében kötöttek szerződést az ingatlan felmérésére, majd 2022 áprilisára elkészültek a topográfiai és geológiai tanulmányok, valamint a műszaki véleményezés. Ezek alapján tervezték meg a strand felújítását. A megvalósíthatósági tanulmány kidolgozására a megbízást a helyi Arhitektura Kft. nyerte el tavaly májusban. A dokumentáció elkészítéséhez tavaly júliusban fogtak hozzá.
Időközben az önkormányzat kérte a tervezőcéget, hogy kiegészítésképpen parkolóhelyeket is foglaljanak bele a tanulmányba. Akkor még
A fejlesztési folyamat leállt a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozásánál.
Bors Bélától, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk, hogy a strand felújítására eddig két különböző terv készült, mindkettőt visszautasította a brassói központú Területi Műemlékvédelmi Bizottság. „Az elutasítás oka, hogy
Jelenleg a tervező egy újabb verzión dolgozik” – magyarázta.

Parkolók kialakítását is belefoglalják a csíkszeredai Jégpálya negyedi strand felújításáról szóló megvalósíthatósági tanulmányba. A dokumentáció hamarosan elkészül, a kivitelezésre azonban a közbeszerzés lejárta után várhatóan a jövő évben kerülhet sor.
Albert Márton csíkszeredai tervező mindössze annyit mondott, dolgoznak a terveken, amely egy
Korábban írtuk, hogy a műemlékvédelmi bizottság többek között a strand területére tervezett épület elhelyezését kifogásolta, amely az eredeti elképzelés szerint az északi, azaz a lakóövezet felőli oldalra került volna. Ennek a feltételnek is megfelelve készül a megvalósíthatósági tanulmány harmadik változata. A kétmedencés strandot 2012-ben zárták be.

Nem felelt meg a műemlékvédelmi szakembereknek a csíkszeredai, Jégpálya negyedi strand felújításáról készült megvalósíthatósági tanulmány, ezért módosítani kell rajta. Idén a dokumentáció elkészül, a további előrelépés a rendelkezésre álló pénztől függ.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
2 hozzászólás