
Archív
Szekerekkel járják körbe Gyergyócsomafalva utcáit pénteken, amelyekkel adományokat gyűjtenek. A helybéleiktől azt várják, hogy ki-ki lehetőségeihez mérten adakozzon a terméséből. Ezeket a Páli Szent Vince Napközi otthon konyháján szeretnék hasznosítani a gyermekek étkeztetésére.
2019. október 09., 15:372019. október 09., 15:37
Az adománygyűjtés a hétvégi gyergyócsomafalvi Gazdanap rendezvénysorozat első mozzanata. Szombaton a Felsőnyírkerti Rendezvénycsűr és környéke népesül be, ahol reggel 9-től rajtol a bográcsfőző verseny, és ahová 9.30-tól indul a lovas levonulás a templomtól.
A nap folyamán fellép a Mocorgók Néptáncegyüttes, lesz díjugratás és rönkhúzó verseny. Igazán érdekesnek ígérkezik a sörkóstoló, azaz Tankó György a Sapientia EMTE oktatójának előadása. Délután következnek a gazdanapi játékok, és ennek keretében lesz rönkfűrészelés, gumicsizma „hanyittás”, és asszonycipelés is.
A gazadanapon a Csíkszéki Mátyás Huszár Egyesület karusszelbemutatót, a Marosszéki Íjász Egyesület íjászbemutatót tart, de nem marad el a nagy- és kisállat kiállítás, terménymustra sem. A jó hangulatról a Gyergyó–medencei népzenészek fognak gondoskodni.
A teljes program megtalálható Gyergyócsomafalva község Facebook-oldalán.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!