
Ez lesz a fesztivál ötödik kiadása
Fotó: Orbaiszéki Forgács Fesztivál/facebook
Immáron ötödik alkalommal szervezik meg július 27-28-án Kovászna központjában az Orbaiszéki Forgács Fesztivált, mely térségi identitáserősítő rendezvényként indult útjára. Az esemény idén is lehetőséget kínál a helyi közösség és a fürdővárosba látogatók számára, hogy megismerjék a székely népi kultúrát, azokat a mestereket, akik ma is odaadással, aktívan végzik hagyományőrző tevékenységüket.
2024. július 26., 12:282024. július 26., 12:28
A rendezvény ugyan kétnaposként van beharangozva, de szombaton csak a Ségerczferi trió koncertje szerepel a programban, az is este 8 órától. Vasárnap délelőtt, 10.30-tól Erőss Jutka, a Háromszék Táncegyüttes népdalénekese tart Ringatót 3 év alatti gyerekeknek a művelődési ház Gazdáné Olosz Ella-termében, 11.30-tól viszont már a főtérre csalogatja a közönséget a Zágoni Ifjúsági Fúvószenekar.
Amennyiben az időjárás nem szól közbe, bizonyára szép számban lesznek érdeklődők, hiszen délben huszárfelvonulást tartanak a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar közreműködésével, amely a megnyitó után is koncertezik 12.45-től.
Utána a zágoni rezesbanda szolgáltat térzenét, a színpadon pedig egymást követik a népzene- és néptánc-produkciók: a zágoni Mikes Kelemen Ifjai Egyesület, a lécfalvi Nemere Néptánccsoport, a Kovásznai Tanulók Klubja, a kommandói Horn Dávid Általános Iskola, a gelencei Burusnyán Néptáncegyüttes, a zabolai gyermek néptáncegyüttes, a kovásznai Pitypang és Vizitke néptánccsoportok, István Ildikó és barátai, valamint a csíkmadarasi népi zenekar; utóbbi akkordjaira Szilágyi Sándor és Petres Tibor is dalol.
Megismerhetjük az orbaiszéki népi mestereket, illetve szerszámaikat
Fotó: Orbaiszéki Forgács Fesztivál/facebook
Közben 15 órától megtartják a favágóversenyt, 19 órától pedig Gazda József Mindennek mestere – a falusi tudás könyve című kötetét mutatják be közönségtalálkozó keretében. Este a 21.30-tól fellépő, Illés–Fonográf emlékzenekarként fungáló Tiltott Illés zárja a műsort.
Az állandó programpontok között népi mesterségek, csörögefánk-készítés bemutatója, hagyományostermék-vásár és láncfűrészes faragászat szerepel, de Gazdáné Olosz Ella textilművész emlékkiállítását is meg lehet tekinteni a művelődési házban.
Idén is lesz láncfűrészes faragászat
Fotó: Orbaiszéki Forgács Fesztivál/facebook
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!