Hirdetés
Hirdetés

A három székelyföldi megye lélekszáma mintegy kétezerrel csökkenthetett a Covid-halálesetek miatt

A járvány kezdete óta több mint nyolcezer Covid-esetet igazoltak a megyében, de a valóságban ennél jóval több fertőzés történhetett •  Fotó: Beliczay László

A járvány kezdete óta több mint nyolcezer Covid-esetet igazoltak a megyében, de a valóságban ennél jóval több fertőzés történhetett

Fotó: Beliczay László

A járvány kialakulása óta több mint nyolcezer igazolt koronavírusos megbetegedést jegyeztek fel Hargita megyében, és egy híján ötszáz Covid-halálesetet. A fertőzöttek között több volt a nő, az elhalálozások esetében viszont fordított az arány. Összesített jelentést készített a megyei egészségügyi szakhatóság a koronavírus Hargita megyei megjelenése óta eltelt időszakról.

Széchely István

2021. július 27., 10:222021. július 27., 10:22

2021. július 27., 11:342021. július 27., 11:34

A közel másfél éves időszakot felölelő jelentésben jól kirajzolódik a koronavírus Hargita megyei megjelenésének, illetve elterjedésének a kronológiája.

Az első megbetegedést 2020. április elsején igazolták a megyében,

és a következő időszakban kontaktkutatással és hatósági intézkedésekkel még el tudták szigetelni a megbetegedéseket, megelőzve a közösségi terjedést – derül ki a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság által készített összesítésből. Az első igazolt eset utáni négy hétben még csak napi 1–2 új fertőzést jegyzett az egészségügyi szakhatóság, ezek mind más megyékben megjelent fertőzések másodlagos esetei voltak. Az ország más részeihez képest a vírus közösségi terjedése később következett be Hargita megyében, itt a járvány első hulláma éppen a széles körű terjedés megakadályozására tett erőfeszítésekről szólt – jegyzik meg a jelentésben. Ebben az időszakban kialakult már néhány járványgóc is – például munkaközösségekben, kórházakban –, de ezeket el tudták szigetelni.

A 2020/2021-es tanév rajtja, illetve a választási kampány után robbanásszerű gyorsulás következett be a járvány terjedésében, ami október 12–22. között csúcsosodott ki, amikor 107-ről 130-ra nőtt a naponta feljegyzett igazolt új fertőzések száma.

Novemberben összesen már 2073 új esetet jegyeztek fel és abban a hónapban történt a legtöbb haláleset is, összesen 103, majd egy gyors csökkenés következett be a fertőzések számában az országszerte elrendelt szigorítások – a második „lockdown” – eredményeképpen. Ez év januárjában még csökkenő tendenciát mértek, ám a tanév második félévének a kezdete után egy újabb növekedési hullám indult be, ami áprilisban tetőzött 881 új megbetegedéssel és 71 halálesettel.

Hirdetés

Igazolt fertőzések és halálesetek

A járvány kezdetétől június végéig összesen 8287 Hargita megyei lakosnál igazoltak koronavírus-fertőzést és 499, a megbetegedéssel összefüggésbe hozható halálesetet jegyeztek fel. A fertőzésen azonban a valóságban lényegesen többen estek át, hiszen sokan nem teszteltették magukat, de – amint azt korábban Tar Gyöngyi, a megyei egészségügyi szakhatóság vezetője elmondta – a központi adatgyűjtési problémák miatt a halálesetek száma is mintegy százzal kisebb lehet a megyében annál, mint amennyi a valóságban volt, tehát a valós szám 600 körül lehet.

Számításai szerint ugyanakkor a három székelyföldi megye lélekszáma mintegy kétezerrel csökkent a Covid-halálesetek miatt.

Az elhunytak többségének társbetegsége volt

A jelentés adatai szerint Hargita megyében a városokban valamivel több fertőzést jegyeztek, mint vidéken (55,43%, illetve 44,57%), és a halálesetek tekintetében is hasonló a helyzet (52,51%, illetve 47,49%). A nemek szerinti csoportosításból az derül ki, hogy a fertőzöttek között több volt a nő (52,76%), viszont több férfi halt bele a betegség szövődményeibe (az elhunytak 58,91%-a férfi). Az összes fertőzés 64,35 százalékát a 30-69 éves korosztály körében igazolták, a halálesetek döntő többsége (87,17%) pedig 60-80 éves, illetve annál idősebb korosztályban történt – tehát az elhunytak átlagéletkora (73 év) jóval magasabb, mint a fertőzötteké (52 év).

A jelentés ugyanakkor arra is rámutat, hogy az elhunytak 95,59 százalékának volt legalább egy krónikus társbetegsége – szív- érrendszeri megbetegedés, cukorbetegség, elhízás, idegrendszeri vagy vesebetegség, illetve daganatos megbetegedés – is volt.

Az egészségügyi igazgatóság járványügyi ankétjainak az eredménye azt mutatja, hogy tavaly nyáron, illetve ősszel a legtöbb pozitív eredményt a külföldről hazatértek tesztjei hozták, vagy azoké, akik kapcsolatba kerültek ilyen személyekkel. A fertőzést leggyakrabban Olaszországból, Spanyolországból, Nagy-Britanniából, Franciaországból és Németországból hurcolták be a Hargita megyeiek.

86 járványgócot azonosítottak

A járványgócokról szóló adatokból az olvasható ki, hogy kezdetben a veszélyeztetett közösségekben történtek nagyobb számú fertőzések, majd az egészségügyi, illetve szociális intézményekben vált ez gyakoribbá. Múlt év második negyedévében 16 járványgócot azonosított az egészségügyi szakhatóság, ezek közül 10-et roma közösségekben, 5-öt gazdasági egységeknél, további 1-et pedig egy egészségügyi intézményben. A harmadik negyedévben feljegyzett 11 góc már nagyjából egyenlően oszlik el a felsoroltak között, illetve akkor egy közintézményben is azonosítottak egy gócot.

Az utolsó negyedévben a négyszeresére, 46-ra ugrott az azonosított járványgócok száma, és ezek közül 17 egészségügyi intézményekben alakult ki, 15 pedig bentlakásos szociális otthonokban, a maradék 13 pedig gazdasági egységek munkaközösségeiben. Az idei év első negyedében 9-re csökkent a kialakult gócok száma, ezek közül 4-et egészségügyi intézményekben azonosítottak, de történtek összefüggő fertőzések a börtönben, polgármesteri hivataloknál, könyvtárban és egy tanintézetben is. A második negyedévben már csak 4 gócról készült feljegyzés, egészségügyi, oktatási, illetve szociális intézményekben azonosították ezeket.

A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság összesítést készített a karantén alá vont, illetve elkülönített személyek számáról is. Az adatok szerint

a járvány kezdetétől június végéig 29 971-en kerültek otthoni karanténba, 6071-en lakhelyi elkülönítésbe, 1028-an intézményes karanténba, 4106-an pedig intézményes elkülönítésbe Hargita megyében.

A tesztpozitivitási arány tíz százalék fölötti

A járvány kezdete óta több mint 82 ezer PCR-tesztet végeztek el Hargita megyében, ezek közül 10 ezret a környező megyék számára. A Hargita megyei minták közül 9299 hozott pozitív eredményt, de az újratesztelések száma miatt ez 8286 pozitív esetet jelent. Települések szerinti csoportosításban a legtöbb igazolt fertőzést (1719-et) Csíkszeredában jegyezték fel, a megyeszékhelyt Székelyudvarhely (1511), Maroshévíz (627) és Gyergyószentmiklós (485) követi. A Covid-halálesetek tekintetében is hasonló a sorrend: Csíkszereda (103), Székelyudvarhely (69), Maroshévíz (24), Gyergyószentmiklós (24), ugyanakkor megjelenik a statisztikában Szentegyháza is 17 halálesettel, továbbá Székelykeresztúr 14-gyel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés