Hirdetés
Hirdetés

A hagyományőrzés jegyében nyitotta meg kapuit az EMI-tábor

•  Fotó: Jánosi Buslig Sanda

Fotó: Jánosi Buslig Sanda

Szokásos nyitónapi hangulat várta az EMI-táborozókat szerdán. Egyelőre még kevesen érkeztek, de nem valószínű, hogy az erdélyi fiataloknak elmenne a kedve attól, hogy idén kevesebb lesz a politikusi felszólalás. A táborépítés utolsó simításait végezték még az Erdélyi Magyar Ifjak önkéntesei miközben a megnyitó zajlott a szinte teljesen megtelt előadósátorban.

Gergely Imre

2017. július 26., 17:482017. július 26., 17:48

Az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke, Sorbán Attila Örs leszögezte: a tábort mindig is egy hiánypótló rendezvénynek szánták, amire nagy szükség van, hiszen

ahhoz, hogy a nemzet megmaradhasson, a fiatalokat nevelni kell.

Hirdetés
•  Fotó: Jánosi Buslig Sanda Galéria

Fotó: Jánosi Buslig Sanda

A romániai tanügyi rendszer nem teszi lehetővé a magyar történelem, kultúra megfelelő átadását, tanítását. Ezért is tartják nagyon fontosnak azt, hogy a táborozók idén bepillantást nyerhetnek a kurultájba, az ősmagyar hagyományokat ápoló törzsi gyűlésbe is.

Bíró András Zsolt,a legnagyobb hagyományőrzőket tömörítő szervezet, a magyar Turán szövetség vezetője, leszögezte, a bemutatók, ismeretterjesztő, tudományos előadások során annak fognak örülni, – akárcsak más, hasonló rendezvényeken – ha minél többet megmutathatnak a magyar kultúra hatalmas kincsestárából.

Céljuk, hogy minél szélesebb körben ismertessék meg mindezt, hogy a magyar emberek joggal legyenek büszkék az őseikre.

Leszögezte, az általa vezetett szervezet egységesen egy nemzetben gondolkozik, és minden székelyföldi ember törekvését segíti, hogy őseinktől örökölt kultúráját, anyanyelvét megőrizze.

•  Fotó: Jánosi Buslig Sanda Galéria

Fotó: Jánosi Buslig Sanda

Kevesebb politika, de kemény viták helyszíne

Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere azt emelte ki, hogy meglátása szerint egészséges nemzeti tudattal rendelkező fiatalok olyan légkört, keretet teremtenek a táborral,

Idézet
ahol alkalmunk van elmondani mindazt, ami a szívünket nyomja, mindazt ami a nemzetünk előmenetelét segíti, de párbeszédet is biztosít, megteremti a lehetőségét annak hogy egyre nyilvánvalóbban és érthetőbben megfogalmazzuk azokat a törekvéseket, amelyeket őseink, korábbi vezetőink kimondtak és amiért akár meghurcoltatást is szenvedtek.

Sorbán Attila Örs elmondta, idén politikai jellegű programok terén visszaléptek, azért is, hogy kihangsúlyozzák ismét, hogy az EMI független szervezet és az EMI-tábor is független rendezvény, dacára annak, hogy sokszor egyik vagy másik politikai alakulathoz tartozónak minősítették.

•  Fotó: Jánosi Buslig Sanda Galéria

Fotó: Jánosi Buslig Sanda

Ugyanakkor idén is azt szeretnék, hogy az erdélyi magyar s közélet képviselői között legyenek valós viták és kemény dolgok legyenek kimondva. Úgy fogalmazott,

az EMI üzenete, hogy követeljük a nekünk járó jogok tiszteletben tartását, és hogy elvárjuk, közösségünk legyen megvédve választott vezetőink által.

Az EMI tábor tavalyi kiadását végig verte az eső, és emiatt alacsony volt a részvétel. Idén jó időre van kilátás és így sok táborozóra számítanak. Akik nem jönnek, az a Jobbik Ifjúsági Tagozata, akik miután több alkalommal is az EMI táborban tartották saját nyári táborozásukat, most ezt a Balatonra helyezték át. Valószínűleg azért, mert Vona Gábor pártelnök, akik eddig rendszeres résztvevője volt a gyergyószentmiklósi rendezvénynek, idén nem kapott meghívást, ahogyan más magyarországi politikusok sem.

•  Fotó: Jánosi Buslig Sanda Galéria

Fotó: Jánosi Buslig Sanda

Bayer Zsolt és a Nevergreen csütörtökön

Egész napos programok töltik meg a sátrakat és rendezvénytereket csütörtökön. Egy történelmi tárgyú előadás nyitja a napot Mátyás király titkairól beszél Mandics György író, művelődéstörténész.
A hét egyik legérdekesebb, és várhatóan legnépszerűbb eseménye lesz a 12 órakor kezdődő előadás, ahol az ismert publicista, műsorvezető, Bayer Zsolt beszél, a Trianonról másként címmel.

Várhatóan sokan lesznek kíváncsiak Wittner Mária 1956-os szabadságharcos 14 órakor kezdődő előadására is. Az EMI-sátorban 12 órától a a Székelyföldi Jégkorong Akadémiáról és annak tevékenységéről lesz szó, majd 14 órától író-olvasó találkozó lesz Miklós Rékával, azaz a Bleeding Bride művésznevet használó írónővel, a Fekete Fivérek és Téboly kertje szerzőjével.

A hagyományőrző téren 11 órától követik egymást az események előadásokkal honfoglaláskori viselet és fegyverzet-bemutatóval, lesz gyalogos harci-bemutató és íjász-bemutató , míg 16 órától a Kurultáj-sátorban a Magyar őstörténet a természettudományok tükrében címmel Bíró András Zsolt antropológus tart ismeretterjesztő előadást

20 órától a Hungarica 22-től a Nevergreen zenél.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés