
Az öröm pillanatai a cél elérése után székely zászlóval
Fotó: Gál Enikő magánarchívuma
Családja és barátai hathatós támogatásával vágott bele a nyugdíjkorhatárhoz közel álló Gál Enikő élete egyik kiemelkedő kalandjába, hogy átússza a Balatont. A csíkszeredai hölgy a Székelyhonnak mesélt a felkészüléséről, a háláról, amit érzett, és az örömünneplésről, amikor teljesítette a több mint öt kilométeres távot.
2023. július 28., 18:582023. július 28., 18:58
Nemrég tért haza Gál Enikő, aki 58 évesen úszta át a Balatont közel 10 ezer résztvevővel együtt Magyarország népszerű nyíltvízi úszóeseményén, öt kilométernél hosszabb távot téve meg a vízen.
– osztotta meg Gál Enikő a Székelyhonnal, hogy miért is vágott bele ebbe a kalandba.
Mint mesélte, Zsögödfürdőn és a Szeredai-fürdőn tanult meg úszni. Miután megnyílt a város uszodája, a Csíki Csobbanó, időközönként oda is eljárt úszni. „Ahogy elhatároztam, hogy részt veszek a balatoni átúszáson, rendszeresen elkezdtem az uszodába járni” – mondta. Enikőnek egyik ismerőse javasolta, hogy ehhez meg kell tanulnia a gyorsúszást is. Kezdetben saját maga próbálkozott ennek elsajátításával, de végül inkább keresett egy úszásoktatót.
– jegyezte meg. Az edzéseket tavaly októberben kezdte el Balázs Simon úszásoktatóval.
Számos akadályba ütközött a felkészülés során. Először a füle gyulladt be, majd az orra, így a fül-orr-gégészeti osztályra került. Azért aggódott, hogy az orvos eltiltja az úszástól. Majd begyulladt válla is, egy masszőrnek időnként helyre kellett tennie. Ezután allergiás tünetei jelentkeztek a medence vízétől, vagy a víz tisztítására használt szertől. Ezért
Ahogy Gál Enikő mesélte, a nagy esemény előtt egy nappal érkeztek meg Magyarországra. Eleinte úgy volt, hogy szombaton tartják a versenyt, de az időjárási viszonyok miatt vasárnapra halasztották.
– mesélte.
A verseny előtt kissé elbizonytalanodott a Balaton hullámzása miatt, és azért mert lehűlt az idő, és ő otthon hagyta a neoprén anyagú felszerelését. Aztán az is megfordult a fejében, hogy kacsalábbal ússzon.
– magyarázta. Reggel hétkor állt rajthoz Révfülöpnél, kacsaláb nélkül, orrcsipesszel és légzőpipával. Mint mesélte, a szervezés nagyon gördülékenyen ment. Vele együtt több ezren ugrottak a Balatonba, hogy átússzák.
Így alig emelve ki a fejét a vízből, megtette a több mint öt kilométeres távot. Még az is lehet, hogy hat kilométernél is többet úszott, ritkán nézett fel, ezért cikk-cakkban haladt. Három órán át tartott az útja, amit lassú tempójú úszással tett meg.
Gál Enikő a céljait támogató családja körében
Fotó: Gál Enikő magánarchívuma
„Egyik ismerősöm mesélte, hogy a csíkszeredai Zengő-térben tartott előadást Berecz András. Azt a mesét mondta el, amikor a székely bácsi az orosz fogságból megszökik, és elérnek a Volgáig, és az idézőjelben csak hat kilométer széles. Kérdik tőle, hogy tud-e úszni? Erre mondja a székely bácsi, hogy nem. Azt válaszolták neki: ne törődj vele, mire átérsz, megtanulsz, és ez könnyű, mert az egyik kezedet teszed előre, és addig a másik pihen. Miközben úsztam sokszor ez jutott eszembe, hogy most pihenek, vagy úszok? Kellett gondolkodjak ezen” – emlékezett vissza kacagva Gál Enikő.
Hozzátette: annyira jó élmény volt számára az úszás, hogy végig a hála érzése töltötte el. A vízben egyszer sem jutott eszébe, hogy feladja, az edzője fizikailag nagyon erősen felkészítette.
„Ha valaki valamit akar, akkor biztos, hogy jó munkával eléri, nagyon nagy utána az öröm benne, mert akkor jön rá, hogy mennyi jó ember veszi körül, mennyi jó barátja van.” Az utolsó kétszáz méteren a Balaton mélysége alig fél méteres, ő viszont még ott is úszott, és egyszer csak azt vette észre, hogy körülötte mindenki gyalogol, akkor állt fel ő is, és ment ki a partra, a végcélhoz, Balatonbogláron.
– fogalmazott a szép teljesítményt maga mögött tudó Gál Enikő.
Amikor kiért a partra és érmet akasztottak a nyakába, a családja és barátai hatalmas üdvrivalgással fogadták.
– mesélte. Hozzátette: amikor hazaértek, itthon a szomszédok is ünnepi asztallal fogadták, sokan gratuláltak neki. „Mi nagyon tudunk székelyek örülni, jó élmény volt ez az egész” – foglalta össze.
A Balaton-átúszásról
Magyarországon az 1983-óta hagyományossá vált 5,2 km-es Balaton-átúszás, egy évente megrendezett nyári sportesemény. A versenyre jelentkezők a Balaton Révfülöp és Balatonboglár közé eső 5,2 km-es szakaszának átúszására vállalkoznak. A távot a két part között a versenyzők átlagosan három óra alatt, a leggyorsabbak egy óra körül teszik meg – írja a Wikipédia. Az idei 41.Lidl Balaton-átúszáson közel 10 ezren vettek részt, többen külföldről, de Erdélyből is. Idén a magyar tengert Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin is átúszta.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
3 hozzászólás