
Idén is a Mikó-vár lesz a jazzfesztivál fő helyszíne. Archív
Fotó: Korpos Attila
A saját értékekre, helyi tehetségekre fókuszálnak az idei Csíki Jazzfesztiválon, azonban világsztárokat is meghívtak az immáron tizenharmadik kiadásához érkezett rendezvényre Csíkszeredában. A fesztivált július 27-31. között tartják, az öt nap alatt 13 fellépő 13 zenei stílusban szórakoztatja majd a közönséget, emellett számos kísérőporgram színesíti az esemény felhozatalát.
2023. július 17., 13:532023. július 17., 13:53
2023. július 17., 13:542023. július 17., 13:54
Akárcsak a tavaly, idén is ugyanazok a helyszínek adnak otthont az idei Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválnak, így
A rendezvény programját ismertető hétfői sajtóeseményen Szilágyi Nóra főszervező kiemelte:
Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a fesztiválról nem maradhatnak el a világsztárok sem, mint amilyen például a Nils Petter Molvaer Group norvég zenekar, akik pénteken lépnek majd színpadra. Az előadók közül többek között kiemelte még Dés László magyarországi zeneszerzőt, jazz-zenészt, valamint a Cotton Club Singers zenekart és a visszatérő előadónak számító Kéknyúl együttest. Továbbá olyan távolabbról érkező előadók is helyet kapnak a színpadon a fentebb említett norvég zenekar mellett, mint a lengyelországi Immortal Onion, és a braziliai Mario Bakuna & Edmundo Carneiro.
Érdekesség, hogy a romániai zenei élet egyik legendás alakja, a 80 éves Florian Lungu (Moşu) is fog előadást tartani a jazzről a Kulisszában szombaton. Míg tavaly a Vibe changers projekttel kezdődőtt a fesztivál, idén ezzel zárul, amelybe bárki bekapcsolódhat.
Fotó: Csíki Jazz/Facebook
– jegyezte meg Szilágyi Nóra. Tőle tudjuk, hogy számos kísérőprogrammal is készültek a rendezvény idejére. Lesznek kézművesfoglalkozások, gyerekfoglalkozások, gyermekfelügyelet.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a városban zajló zenei fesztiválokról beszélt, többek között a Nyáron Szeredáról, a Régizene Fesztiválról, és a Csíki Jazzről. „Mindezekkel Csíkszereda felkerült a zenei térképre” – emelte ki a városvezető.
Sógor Enikő alpolgármester arról beszélt, hogy
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a megyei önkormányzat nevében elmondta, fontosnak tartja az együttműködést a szervezőkkel, és azt, hogy a fiatal tehetségeket támogathatják.
Tudnivalók a fesztiválról
A fesztivál első és utolsó napjára, azaz csütörtökre és hétfőre a belépés ingyenes lesz a Kulisszában zajló koncertekre. A többi napokra a bérlet 220 lej, a napi jegy 90 lej. A belépőket a bilete.ro oldalon is meglehet vásárolni. A nyugdíjasoknak, valamint a diákoknak a 30 lejes kedvezményes áru jegyét csak a helyszínen lehet kiváltani. Részletes információkat a programról a fesztivál honlapján, a jazzfestival.ro oldalon lehet kapni.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!