Hirdetés
Hirdetés

A Boldogtalanok a Figura Stúdió Színház idei első bemutatója

Jelenet az előadásból •  Fotó: Bartalis Előd

Jelenet az előadásból

Fotó: Bartalis Előd

Már tavaly októberben elkezdte próbálni a következő előadását a Figura Stúdió Színház, de a járványügyi helyzet miatt a bemutatóra mostanáig várni kellett. Füst Milán: Boldogtalanok című drámáját január 19-én, kedden este 7 órától láthatja először a közönség. A színészek élő játékával egyidőben filmként is megelevenednek majd a történések.

Barabás Orsolya

2021. január 18., 12:232021. január 18., 12:23

2021. január 18., 12:422021. január 18., 12:42

A kulturális életre is rányomta a bélyegét a járványhelyzet, emiatt a színházak is folyamatos bizonytalanság mellett kell tervezzenek. Bár a Figura Stúdió Színház

már tavaly októberben elkezdte a próbákat a legújabb bemutatóhoz, csak idén kerül színpadra a produkció.

A társulat nagy örömére nézők jelenlétében játszhatnak.

Az előadás különlegessége, hogy a színészek élő játékával egyidőben filmként is megelevenednek a történések a játéktérben kifeszített moziméretű vetítővásznon.

A kamerák megmutatják azokat a részleteket is, amelyek a nézőtéren ülő közönség számára rendszerint rejtve maradnak.

•  Fotó: Bartalis Előd Galéria

Fotó: Bartalis Előd

A Boldogtalanokat egy 1913-ban megjelent rendőrségi hír ihlette, ebből írt drámát Füst Milán. A történet főszereplője Húber Vilmos televíziós gyártásvezető, akit hidegen hagynak az emberi  érzelmi kapcsolatokat illető konvenciók, az illő viselkedésformák. Gyermekének anyja megelégeli a folyamatos félrelépéseket, és úgy dönt, magukhoz költözteti Húber legújabb szeretőjét, a mindössze tizenhét éves Vilmát. A közösen és külön-külön megélt szörnyűségek nyomán életük többi szereplője lassan kikopik mellőlük, ők pedig egyedül maradnak valami elemi egymásrautaltságban, a külvilág számára kibírhatatlan, feloldhatatlan boldogtalanságban.

Hirdetés

Az előadás január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Figura Stúdió Színház nagyszínpadán berendezett stúdiótérben is megtekinthető lesz.

A Boldogtalanokban szerepel a teljes társulat, valamint visszatérő vendégművészek is. A díszlet és a jelmezek két fiatal gyergyószentmiklósi tervező, Huszár Kató és Sikó Doró munkáját dicsérik. Az előadás zenei világát Kolozsi Borsos Gábor színész álmodta meg, aki önálló zeneszerzőként debütál.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés