
A több éve elkezdett munkálatok nem fejeződtek be, még nincs kész a vízelvezető alagút sem. Archív
Fotó: Veres Nándor
Ígéretet kapott a balánbányai városvezetés, hogy a veszélyt jelentő meddőhányókat lezárják és megszüntetik annak lehetőségét is, hogy a szennyezett víz, illetve a steril anyag a folyóvizekbe, valamint a városba jusson. A bányabezárást követő munkálatok akadoznak, de egy év alatt befejezhetők, ha van erre pénz, eszköz és munkaerő.
2021. március 13., 19:562021. március 13., 19:56
A közel 15 éve bezárt balánbányai rézbányából származó üledék
Az egész felcsíki térségre veszélyt jelentő várbükki ülepítő helyzetére 2012-ben hívták fel a figyelmet a csíkszentdomokosiak, mert
A zagytározót végül 2016-ban egy 83 millió lejes beruházással felszámolták, és akkor hangzott el az a kijelentés is, hogy többé már nem jelent veszélyt a lakosságra. Ez azonban nem így van, mert a helyzet azóta sem rendeződött megnyugtatóan.
A Balánbánya bejárata közelében található meddőhányóknál a vízelvezetés érdekében elkezdett 1,2 kilométeres hosszúságú, a korábbinál nagyobb átmérőjű alagút elkészítése azóta sem fejeződött be, emiatt pedig
A várost leginkább a bányapataki meddőhányó veszélyezteti, amely szintén nincs stabilizálva, és az esőzések, hóolvadások bemossák az ott felhalmozott steril anyagot az utcákra, több közeli lakóház udvarára, hidakat zárva el. Ott szintén jelentős beavatkozásra, lezárásra, tájrendezésre van szükség.
Fotó: Veres Nándor
Noha ott egy szűrőállomás építése kezdődött el ezelőtt öt évvel, amelyet abban az évben be kellett volna fejezni, ez azóta sem történt meg – csak az épület áll, de az sem készült el teljesen.
Orbán Loránd Levente alpolgármestert, aki a fejleményekről beszámolt, éppen Bukarestben értük el, ahol Gheorghe Iojiban polgármesterrel együtt a Környezetvédelmi Minisztériumban voltak egyeztetésen.
– közölte az alpolgármester. Orbán szerint, ha megfelelő ütemben haladna a munka, egy év alatt biztonságossá lehetne tenni zagytározókat, és megszüntethető a szennyezés.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!