Hirdetés
Hirdetés

A 35 éves gyergyószentmiklósi színházat ünneplik

Újra látható lesz a Figura egyik legtöbbet játszott előadása, a Kövekkel a zsebében is •  Fotó: Pethő Melánia

Újra látható lesz a Figura egyik legtöbbet játszott előadása, a Kövekkel a zsebében is

Fotó: Pethő Melánia

Öt előadással és egy koncerttel várja a nézőket a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az idei miniévadán. Április 3–5. között színpadra kerül a társulat csaknem teljes idei repertoárja, de ez alkalmat ad arra is, hogy megünnepeljék: 35 éves Hargita megye legrégebben létező színháza.

Gergely Imre

2019. március 28., 14:042019. március 28., 14:04

Intenzív három nap lesz ez a Figura Stúdió Színháznál, ahol nem csak a laikus nézők számára kínálnak élményt, hanem színházi szakma neves személyiségei, kritikusok is jelezték, hogy ott szeretnének lenni az eseményen.

Budapesttől, Bukarestig komoly érdeklődés van a FiguraFeszt iránt.

„Figyelnek ránk és ez jó” – fogalmaz Albu István igazgató. 

Érdemes időben bérletet, illetve jegyeket váltani, hiszen többnyire stúdió-előadások lesznek műsoron, amelyek kisszámú közönség számára lesznek láthatók. Április 5-én a 35 éves színházi születésnap megünneplésére is lesz alkalom. A Figura társulat még amatőr színházként 35 éve alakult meg, és később vált hivatalos intézménnyé. „Sosem az intézményesített forma a fontos, hanem az eszmei létezés, és ez 35 éves” – mondja Albu István, megjegyezve, hogy érdemes belegondolni: lényegében csoda, hogy létszik, működik már 35 éve a Figura, amely egyben a megye első, azaz legrégebben fennálló színháza is.

Hirdetés

A pénteken, április 5-én 18 órától kezdődő A vágy villamosa című előadásra és a közös ünneplésre hívnak mindenkit, aki a 35 év alatt részese volt a színház létezésének, akár a színpadon, akár bármilyen más munkát végzett a társulat keretében. Kérik ugyanakkor az érintetteket, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék, a Figuránál a helyek biztosítása érdekében.

A FiguraFeszt a No Sugar együttes koncertjével zárul, amelyre a belépéshez a Figura egyik (bármikori) előadására szóló belépőjegyét kell felmutatni.

A FiguraFeszt programja:

Április 3., szerda, 19.óra: A. P. Csehov: Három nővér. Rendező: Albu István
Április 4., csütörtök, 17 óra: Marie Jones: Kövekkel a zsebében. Rendező: Csuja László
Április 4., csütörtök, 20 óra: Marius Mayenburg: Mártírok. Rendező: Keresztes Attila
Április 5., péntek, 16 óra: Kubiszyn Viktor műve alapján: Drognapló (Fodor Alain Leonard egyéni előadása) Rendező: Faragó Zénó
Április 5., péntek, 18 óra: Tennessee Williams: A vágy villamosa. Rendező: Nagy Botond
Április 5., péntek, 21.30: NO SUGAR koncert

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés