
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Immár második alkalommal történik meg, egymást után követő napon, hogy egyszerre sok, koronavírussal összefüggésbe hozott halálesetről számol be a Maros Megyei Prefektúra közleményében. Kedden 19 halálesetet jelentettek, szerdán 11-et. Mindkét esetben jelezték, hogy az elmúlt három napban történtek az elhalálozások.
2020. november 04., 15:422020. november 04., 15:42
Maros megyében az elmúlt 24 órában 242 új koronavírusos esetet azonosítottak, így egy hajszálnyira a járvány kezdete óta immár 5985 fertőzött személyt tartanak nyilván. Kedden 400, szerdán 429 személyt kezeltek kórházban, a többi beteg otthonában gyógyul. A közegészségügyi igazgatóság kimutatása szerint Maros megyében 3706 személy tagadta meg a kórházba való beutalást. Jelenleg megfigyelés alatt tartanak 98 személyt, ők teszteredményükre várnak.
A prefektúra közleménye kitér a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetekre is, ezek szerint a járvány kezdete óta 219 személy hunyt el, ez 11-el több, mint egy nappal korábban. A közlemény megjegyzi, hogy ezen, új halálesetek az elmúlt három napban történtek.
Ha figyelembe vesszük, hogy kedden 18 új halálesetről számoltak be, szintén három napra visszaosztva, akkor azt jelenti, hogy négy nap alatt Maros megyében 29 személy elhalálozásához járul hozzá a koronavírus fertőzés.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!