Színes programokkal várja a csíkiakat a május első hétvégéjén a csíkszeredai központi parkban tartandó Csíki Majális.
Az év első három hónapjában harminc százalékkal több turista látogatott el a marosvásárhelyi Kultúrpalotába, mint előző év hasonló időszakában.
Több százan tüntettek csütörtök délután a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, illetve a Petru Maior Egyetem várható egybeolvasztása ellen a vásárhelyi Színház téren. A megmozdulást a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület szervezte.
Akár ősztől is újraindulhat a marosvásárhelyi római katolikus iskola, amennyiben az RMDSZ és az oktatási minisztérium közösen megtalálja a jogi megoldást. Novák Csaba Zoltán szenátor lapunknak elmondta, folyamatos az egyeztetés, hetente találkoznak és keresik a jogi lehetőségeket.
A Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben politizáló Tatár Lehel a csütörtöki tanácsülés elején hangsúlyozta, a törvény nem tiltja, hogy magyarul is elmondja az eskü szövegét, így lefordította azt, és magyarul is esküt tett. Volt, aki fintorokat vágott ezt hallva.
Büntetőjogi vizsgálat indult egy 14 éves kiskorú és édesanyja ügyében, miután a Kovászna megyei Szaramás településen az anya átadta a kormányt tizenéves gyermekének.
Az utóbbi hónapokban történt erőszakos cselekmények, valamint ismétlődő csendháborítások miatt Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala átiratot kapott a rendőrségtől, amelynek értelmében fel kell függeszteniük tizenöt napra a hatóság által megnevezett vendéglátó egységek működését.
A húsvéti ellenőrzések után a május elsejei hosszú hétvége előtt ismét átfogó akciót indított csütörtökön a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság.
Két csíkszéki településen is falunapokat tartanak a hétvégén: változatos programokkal várják a kikapcsolódni akarókat Csíkszentgyörgyre és Csíkborzsovába.
Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának alkalmazottai május 4-én, pénteken 9 órától az Olt folyó Zsögödfürdő és a Csiba közötti, mintegy 10 km-es partszakaszán, illetve a Somlyó patak partja Tanorok utca és a vasúti sínek közötti részén gyűjtik össze a szemetet.
Felszólította a tanfelügyelőség a Hargita megyei iskolák vezetőit, hogy tartsák be a törvényt: az iskolák homlokzatára a törvény által szabályzott zászlókon kívül semmilyen más lobogót nem szabad kitűzni. Továbbá tanítás előtt kötelezően el kell énekelni a román nemzeti himnuszt.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
77 diák 54 dolgozatát és kutatási eredményeit mutatták be be a XV. Kari Tudományos Diákköri Konferencián (TDK), illetve a XXI. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián (ETDK).
A kilövési kvóták meghatározása lehet az első intézkedés, amelyet bevezetnek a medvepopuláció megőrzésére kidolgozott akcióterv életbe lépése után. Az udvarhelyszéki vadásztársaságok vezetői visszafogott reményeket táplálnak a terv hatékonyságával kapcsolatban.
Nagyon szép időre számíthatunk a május elsejei minivakációban az egész ország területén – közölte az Agerpres hírügynökséggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója, Elena Mateescu.
Kettős filmbemutatót tartanak a hét végén: Etéden pénteken, Székelyudvarhelyen pedig szombaton vetítik Simó Ibolya filmrendező legújabb alkotását. Falu Fessön a javából.
Az 1915-ös Örmény Genocídium a népek együttélésének kudarca. 2018-ban a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület az erdélyi nemzetiségek együttélésének gondolatát helyezi megemlékezése középpontjába.
Új bemutató előtt áll a Spectrum Színház, amely pénteken 19 órától Jean Genet Cselédek című drámáját mutatja be Török Viola rendezésében.
A székely zászló eltávolításának, két román trikolór kitűzésének, névtáblák cseréjének és sorrendjük megváltoztatásának kötelezését kéri a bíróságtól az ADEC Csíkkozmás esetében. Ez akár egy újabb persorozat kezdete lehet.