Nem múlt el a kiskocsmák ideje

Úgy tűnik, egyre nagyobb igény mutatkozik vidéken is a színvonalas szórakozási lehetőségekre, a válogatott zenei műfajokat játszó lokálokra, ahol egy pohár bor mellett lehet énekelni, bulizni, táncolni.

Gligor Róbert László

2012. január 11., 16:502012. január 11., 16:50

2012. január 11., 17:012012. január 11., 17:01



Jól mulattak a jobbágyfalvi kiskocsmában

„Egy másfél éve működő nyárádszeredai vendéglőben egy éve született meg az élőzenés estek ötlete, amikor a marosvásárhelyi születésű, Budapesten zenészként élő, és a Maszkura és a tücsökraj nevű zenekarával szép sikereket elért Bíró Szabolcs fergeteges bulit csapott a teltházas vendéglátó egységben, saját dalait, sanzonokat, nótákat és könnyűzenei slágereket adva elő” – mesélte el a kezdeteket portálunknak Bíró József Attila tulajdonos.

Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy Nyárádszeredában van igény az élőzenés estekre, azóta megpróbálnak kétheti vagy havi rendszerességgel hasonló rendezvényeket szervezni. Az eltelt időszakban megfordult már náluk néhány ismertebb zenész és zenekar (Tóth Kati, Koszika & The Hotshots), valamint helyi előadók is (Váradi Imre, Novák Vilmos, Mózes Károly, Dániel Endre a Hajdú házaspárral). A műfaji paletta széles, az igényes popzenétől a világzenén keresztül a népzenéig terjed. A közönség soraiban a fiataloktól az idősebb korosztályig mindenki megtalálható, van aki a pohár bor mellett szeret háttérzenét hallgatni, van aki szeret együtt énekelni másokkal, de vannak akik táncra is perdülnek.

Sikeres kezdet Jobbágyfalván

Jobbágyfalván tavaly nyitott egy kis lokált László Gellért és Ottilia. „Amikor megnyitottuk az egységet, olyan helyet szerettünk volna, ahol rendszeresen lennének különféle esték” – mondta el Gellért. A sikeres karácsonyi buli után a múlt hétvégén nótaestet szerveztek, de a beköszönő farsangi időszakban is lesznek rendezvények, majd az Anyák napján át az iskolások évzárójáig, majd a nyári vakáció után az őszi szüreti alkalmakig minden időponthoz kötnek egy-egy mulatozási lehetőséget. Nem szeretnének diszkóvá átminősülni, de természetesen lehet itt táncolni is. „Ha van igény rá, lesz mindenféle rendezvény, nem akarom az én stílusomra korlátozni” – fejtette ki a tulajdonos.

Fergeteges nótaest

Múlt péntek estére nótázni hívták a zenekedvelőket Jobbágyfalvára: „ízes magyar nótákat hallgatni és énekelni, a kandalló pattogó tüze mellett jó bort kortyolgatni” – állt a plakátokon. És nem is maradt üres a hangulatos kiskocsma: voltak ott tizenéves fiatalok és őszhajú idősek, de szép számban jöttek fiatalabb házaspárok is kisgyerekeikkel (még Nyárádszeredából is), és olyan párt is találtunk, amely kisunokáját hozta el. A népviseleltbe öltözött lányok lila hagymával kísért zsíros kenyeret szolgáltak fel a vendégeknek, mert faluhelyen úgy tartják, a bornak „meg kell vetni az ágyat”. Hamarosan kitűnő mulatság kerekedett, a községbeli Szilaj zenekar (Mózes István volt népdalénekes, Szabó Lajos prímás, Marton Szilárd harmónikás, Adorján János szaxofonos) nem vallottak szégyent, a közönség által kért bármely nótát elhúzták.

Hogy a fiatalok is tanuljanak

A negyvenes évei elején járó László Viktor két kisgyerekét is elhozta a nótaestre. „Ők még ilyen helyen nem jártak. Tanulják meg, hogy milyen a falusi közösség, milyen örökséget hagytak ránk nagyapáink, akik régen ugyanilyen kocsmákban és így mulattak” – véli az apa. Siklódi Ágnes a nyolc éves fiával, Csabával érkezett. „Nekünk nagyon tetszik, sokat jelent az élő zene. Kikapcsolódunk, kellemesen telik el az este. Többször kellene ilyent szervezni, több embert megmozgatni” – állítja a fiatalasszony.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei