Nem holnapra lesz rendben az udvarhelyi elektromos hálózat

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Nem csak az elavult vezetékek, transzformátorok, hanem a gondatlan építkezések, javítások is felelősek az udvarhelyi áramkimaradásokért. Ráadásul az elmúlt 12 évben a város áramfogyasztása a háromszorosára nőtt, miközben a szükséges felújítások elindítását és a kapacitásbővítést a bürokratikus eljárások is jelentősen lassítják.

Székelyhon

2016. szeptember 21., 19:372016. szeptember 21., 19:37

Székelyudvarhely lakossága és vállalkozásai, intézményei évek óta küzdenek az egyre gyakoribb áramkimaradásokkal, amelyek nem csak bosszúságot, de komoly anyagi károkat is okoznak a termelésben, szolgáltatásokban. Az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) – képviselve tagjai érdekeit – nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben arra kéri az Electrica-t, hogy prioritásként kezelje a székelyudvarhelyi áramhálózat felújítását, cseréjét és hogy az ehhez szükséges anyagi tételek már a szolgáltató 2017-es költségvetésébe kerüljenek bele.

A levelet közel száz cég, kisebbek és nagyobbak egyaránt aláírásukkal támogatták, de az ügy mellé állt az ügyészség és a bíróság is. Ezen kívül Székelyudvarhely polgármestere, Gálfi Árpád; Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba; a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség vezetője, Barabás Csaba; valamint Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila képviselő is felkarolta a vállalkozók petícióját és támogatói levelekkel adtak még nagyobb hangsúlyt a beadványnak.

A fenti kérvényekből, támogatói levelekből összeállított csomagot szeptember 21-én adta át Nagy György, UKKSZ elnök és Györgyei Szabó Magdolna, az UKKSZ ügyvezetője Antal Imrének, az Electrica csíkszeredai vezetőjének. A találkozó során a felek nem csak a jelen helyzetet elemezték, de kitértek a megoldási módokra és lehetőségekre is.

Az Electrica csíkszeredai kirendeltségének vezetője már régóta tisztában van a probléma súlyosságával. Antal Imre elmondta, Udvarhelyen nem csak az elavult vezetékek, trafók cseréje sürgető, de azzal is hatalmas gondok vannak, hogy a szűkös belvárosi viszonyok, zsúfolt infrastruktúra miatt a csövek, kábelek (víz, csatorna, internet, stb.) is közvetlenül az elektromos vezetékek mellett fekszenek, így minden egyes, egyéb célú aszfaltbontásnál, markológépes beavatkozásnál a már letett új áramkábelek is rendszeresen megsérülnek.

Kiemelte azt is, hogy a felújítás megkezdését a Romániára olyannyira jellemző, túlbonyolított bürokrácia és egymást behálózó engedélyeztetési procedúrák is lassítják. Ezek miatt csak a felújítási tervek kidolgozása minimum 2 év, így hiába lenne már most is keret a javításokra, cserékre, sajnos nem holnapra lesz atombiztos áramellátás Udvarhelyen.

Véleménye szerint azonban az UKKSZ által elindított kezdeményezés gyorsíthat a folyamatokon, különösen, hogy a kérvényeket a brassói és bukaresti központokba is eljuttatják. A csíkszeredai Electrica-nak 30 napja van arra, hogy a nyílt levélben foglalt kérésekre választ adjon, azaz hogy elvégezzék a szükséges ellenőrzéseket az áramellátás folytonosságával kapcsolatban Székelyudvarhelyen és Udvarhelyszéken egyaránt, ezek eredményeit kielemezzék és tájékoztatást nyújtsanak a szükséges intézkedésekről is.

Úgy tűnik, hogy az együttműködési hajlandóság megvan az Electrica részéről, a labda viszont most már az ő térfelükön pattog, kérdés, hogy hová dobják. Ami biztos, hogy a jelenlegi rendszer már nem tartható sokáig és sürgős beavatkozás szükséges, csak nem mindegy, hogy annak milyen ára, módja lesz és mikor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Villámcsapás miatt égett le egy csűr Homoródszentpálon

Villámcsapás okozott tüzet kedden Homoródszentpálon, ahol teljesen leégett egy csűr. A tűzeset a térségre kiadott vörös riasztás idején történt.

Villámcsapás miatt égett le egy csűr Homoródszentpálon
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Össze kell csiszolódniuk az átrendezett székelyudvarhelyi iskoláknak

Együtt kell működniük az iskolahálózati válság rendezésében érintett székelyudvarhelyi iskoláknak, és meg kell előzniük, hogy a kényszerhelyzet újabb gondokat szüljön. A rendezési terv ismertetésekor ezekre a szempontokra is kitértek.

Össze kell csiszolódniuk az átrendezett székelyudvarhelyi iskoláknak
2026. június 29., hétfő

Megvan a megoldás az iskolahálózati krízisre Székelyudvarhelyen

Megszületett a megoldás a székelyudvarhelyi iskolahálózatot érintő, hetek óta húzódó, indulatokat keltő problémára. Ezt tartják az eddigi legjobbnak az érintett felek.

Megvan a megoldás az iskolahálózati krízisre Székelyudvarhelyen
2026. június 26., péntek

„Székelyudvarhely jövőjét ugyanazok az értékek tarthatják meg, amelyek a múltját is építették” – átadták a Pro Urbe díjakat

Három, Székelyudvarhely közösségéért hosszú éveken át dolgozó személy vehette át pénteken a Pro Urbe díjat az Udvarhely Napok keretében. Az ünnepségen a közösség szolgálatáért és a maradandó értékteremtésért mutatott hála állt a középpontba.

„Székelyudvarhely jövőjét ugyanazok az értékek tarthatják meg, amelyek a múltját is építették” – átadták a Pro Urbe díjakat
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Bagossy-láz Udvarhelyen: akár 15 ezren is érkezhetnek, jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni

A szervezők várakozásait is felülmúló érdeklődés övezi a Bagossy Brothers Company péntek esti koncertjét az Udvarhely Napokon, ezért kiterjedt forgalomkorlátozásokat és ideiglenes közlekedési intézkedéseket vezetnek be a biztonság érdekében.

Bagossy-láz Udvarhelyen: akár 15 ezren is érkezhetnek, jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni
2026. június 24., szerda

Különleges daganatműtétet végeztek Székelyudvarhelyen

Komplex urológiai-onkológiai műtétet végeztek nemrég a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban laparoszkópos eljárással. A beavatkozás mérfőldkő nemcsak a helyi kórház, hanem az egész térség számára.

Különleges daganatműtétet végeztek Székelyudvarhelyen
2026. június 23., kedd

Villámáradásokkal járt a heves zápor Udvarhelyszéken

Heves zápor csapott le kedden Székelyudvarhelyre és az udvarhelyszéki településekre. A rövid ideig tartó, de rendkívül intenzív esőzés miatt több utcán megállt a víz, pincéket öntött el a csapadék, a falvakban pedig kisebb áradásokat okozott.

Villámáradásokkal járt a heves zápor Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Ne ijedjenek meg a szirénától – gyakorlat zajlik kedden Székelyudvarhelyen

Polgári védelmi gyakorlatot tartanak kedden délelőtt Székelyudvarhelyen, a Cserehát-negyedben. A gyakorlat részeként légi riadó jelzés is hallható lesz.

Ne ijedjenek meg a szirénától – gyakorlat zajlik kedden Székelyudvarhelyen
2026. június 22., hétfő

Vakolatomlás: nem elégednek meg az elsődleges magyarázattal

Szinte biztosan egy régi beázás következménye, hogy leomlott a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium egyik osztálytermében a mennyezeti vakolat egy része, de a tanintézetvezetés nem éri be az elsődleges magyarázattal.

Vakolatomlás: nem elégednek meg az elsődleges magyarázattal
2026. június 22., hétfő

Alaposan felöntöttek a garatra, mégis autót vezetett két férfi – eljárás indult ellenük

Részeg sofőröket füleltek le Udvarhelyszéken: egyik férfi rutinellenőrzés során bukott le, a másik pedig balesetezett.

Alaposan felöntöttek a garatra, mégis autót vezetett két férfi – eljárás indult ellenük
Hirdetés