
Eltávolították szerdán a csíkszeredai megyeházán lévő óra mánusait, pedig csak a zenélő mechanizmus hibásodott meg. A javítást az órát felszerelő cégnek kell elvégeznie. A szerkezet amúgy működőképes, mindössze a dallamok lejátszásával akadtak gondok.
2016. július 15., 10:402016. július 15., 10:40
Az óra működését Hargita Megye Tanácsa vagyongazdálkodási vezérigazgatósága felügyeli. Birta Antal vezérigazgató megkeresésünkre elmondta, az óra működésével nincs probléma, csak a dallamrend lejátszása nem működik megfelelően. Az órát a Pontos idő (Ora Exactă) nevű cégtől vásárolta a megyei tanács, 2005-ben szerelték fel.
A vezérigazgató elmondása szerint a dallamrend kiválasztásában a megyei tanács illetékesei, a civil szféra bevonásával, különböző szakemberekkel – zeneszerzőkkel, zenetanárokkal, egyetemi professzorokkal –, illetve a román közösség képviselőivel egyeztettek. E szerint minden nap 7–10 óra között a Süss fel nap, fényes nap, 11–17 óra között az Ó, én édes jó Istenem, 18–19 óra között George Enescu 1. rapszódiája, 20–22 óra között az Adjon Isten jó éjszakát című dalok hallhatók. Ünnepnapokon alkalomhoz illő dallamokat játszik, például karácsonykor a Csendes éjt, március 15-én a magyar himnuszt, december elsején a román himnuszt.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!