Marosfőn immáron 9. alkalommal szervezik meg július 3. és 8. között az EU Tábort, melynek idei fő tematikája a Régiók harca – hangzott el a szervezők által tartott hétfői sajtótájékoztatón, melyen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Jakab Adorján EU Tábor szervező, a MIÉRT főtitkára, Kozma István CSTIT elnök, valamint Krézsek Vilmos, a Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány elnöke.
2012. június 18., 19:392012. június 18., 19:39
Jakab Adorján kifejtette: az idei rendezvényen sor kerül az erdélyi és európai régiók több szempontú megvizsgálására, az európai és erdélyi értékek, az archaikus és urbánus közösségek közötti különbségek és hasonlóságok elemzésére. A tábor időszaka alatt a részt vevő fiatalok szakemberek, jeles közéleti személyiségek, valamint politikusok közreműködésével hallgathatnak előadásokat az adott témakörben, több perspektívából is megvizsgálva a különböző értelemben vett régiókat. A többi között elemzik a népszámlálás és a nemrég lezajlott önkormányzati választások eredményeit, valamint továbbképzési lehetőségekről is számos információt kaphatnak a táborozó fiatalok. Jelentkezni június 29-ig lehet az www.eutabor.miert.ro honlapon, ahol a programokkal kapcsolatban is részletes útmutatást kaphat az érdeklődő.
A tábor kapcsán Borboly Csaba megjegyezte: „fontos, hogy a fiatalok a társadalom hasznos tagjává váljanak, ezért a tábor hasznos képzéseket, programokat biztosít a felnövekvő generáció számára, ahol választ kaphatnak azokra a kérdésekre, melyek a későbbiekben hozzásegíti őket a boldoguláshoz. A táborban nemcsak szórakozási lehetőségekhez, hanem hasznos információkhoz és kapcsolatrendszerhez is juthatnak a fiatalok”.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.
Patthelyzetbe került a csíkcsicsói önkormányzat a közösségi szolgáltató központ építésével, amelynek befejezése már sokat késett, de a pénzhiány miatt sem tavaly, sem idén nem tudtak előrelépni. Most az államkincstári hitelre várnak.
Az Üveggyöngyvarázs elsősorban tudományos, de nyomokban összművészeti és közösségi fesztiválnak ad otthont augusztus 15–17. között a Mikó-vár. A rendezvény a tudomány emberközeli bemutatását tűzte ki célul.
Érdemes feljegyeznünk a naptárunkba augusztus utolsó szombatját: Magyarország legsikeresebb rockoperájának egyedülálló koncertváltozata érkezik a csíksomlyói hegynyeregbe. A koncerten a részvétel ingyenes.
A csíkszeredai fizetős parkolási övezetek több lakóövezetre történő kiterjesztéséről hirdetnek majd közvitát, amely megelőzi az önkormányzati képviselő-testület erre vonatkozó döntését. A változtatások lakossági igények alapján történnek.
Országos szinten az utolsók között volt a Hargita megyei könyvtár, amely nem rendelkezett saját épülettel. Mostantól azonban állandó „otthonra” lelt az intézmény, ugyanis hétfőn aláírta Hargita Megye Tanácsa a könyvtár épületére az adásvételi szerződést.
Összeütközött egy motorkerékpár és egy személygépkocsi Csíkszentkirály közelében hétfőn reggel. A baleset következtében a motoros megsérült, kórházba szállították.
szóljon hozzá!