
A katalán parlament Barcelonában megválasztotta Carles Puigdemontot az autonóm közösség új elnökévé vasárnapi, rendkívüli ülésén, mindössze két órával azelőtt, hogy az elnökválasztás törvényi határidejének lejárta miatt új választásokat kellett volna kiírni Katalóniában.
2016. január 11., 17:172016. január 11., 17:17
2016. január 11., 17:342016. január 11., 17:34
Girona 53 éves polgármestere az éjszakába nyúló nyílt, név szerinti szavazáson 70 támogató voksot kapott, ellene 63-an szavaztak, két képviselő pedig tartózkodott. Carles Puigdemont a katalán parlament függetlenségi pártjai, a Junst pel Sí (Együtt az igenért) és a Népi Egység (CUP) támogatásával szerezte meg az elnökké választásához szükséges szavazatokat a 135 fős törvényhozásban. A politikusnak elsőként Artur Mas gratulált, aki 2010 óta töltötte be az elnöki tisztet. A katalán parlament négy ellenzéki pártjának képviselői nem tapsolták meg az új elnököt, miután a házelnök bejelentette a választás eredményét.
Carles Puigdemont egy nappal megválasztása előtt, szombaton lett a katalán autonóm közösség elnöki posztjának jelöltje, miután Artur Mas bejelentette: lemond a jelöltségéről, mivel nem tudja megszerezni a megválasztásához szükséges parlamenti támogatást, és enélkül elkerülhetetlen lenne, hogy megismételjék a parlamenti választásokat Katalóniában. Carles Puigdemont a voksolást megelőző parlamenti beszédében az önálló katalán állam megteremtését, a katalán függetlenség társadalmi bázisának kiszélesítését és elődje munkájának folytatását nevezte meg céljai közt.
Mariano Rajoy ügyvezető spanyol miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón reagált Carles Puigdemont elnökjelölti beszédére Madridban. Mind mondta, felkészültek a válaszlépésekre, ha az új katalán elnök és kormánya megsértené a törvényeket és az alkotmányt. Katalónia nem nyilváníthatja ki egyoldalúan elszakadását Spanyolországtól, mert az törvény- és alkotmányellenes – hangsúlyozta ismét a kormányfő.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!