
Fotó: Kristó Róbert
Egy alapítvány segítségével ágyazhat meg a politikába való visszatérésnek a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről még tavaly nyáron, a miniszterelnöki tisztségről pedig novemberben lemondott Victor Ponta.
2016. január 10., 21:442016. január 10., 21:44
2016. január 10., 21:522016. január 10., 21:52
A korrupcióval vádolt politikus még decemberben benyújtotta az alapítvány bejegyzésére vonatkozó dokumentumokat a bukaresti 5. kerületi bíróságon, amely csütörtökön dönt arról, hogy zöld utat ad Ponta kezdeményezésének, vagy sem. Az alapítvány neve Black Sea Regional Cooperation Project 2020 (Fekete-tengeri regionális együttműködés projekt 2020) Alapítvány lesz.
Az, hogy az alapítvány akár egy politikai párt csírája is lehet, abból gyanítható, hogy a Ponta-kormány több korábbi minisztere is csatlakozik a volt miniszterelnökhöz. Így alapító társai között ott van alelnökként Nicolae Bănicioiu volt egészségügyi miniszter, illetve Daniel Constantin, a földművelődési tárca korábbi irányítója is. Utóbbi részvétele azért érdekes, mert ő az azóta a Călin Popescu Tăriceanu egykori liberális kormányfő vezette ALDE-ba beolvadt Konzervatív Párt (PC) politikusa. Mellettük várhatóan több exminiszter is csatlakozik a projekthez.
Az alapítvány elsősorban nemzetközi projektekkel foglalkozik majd, és az alapítók szerint nem politizál.
Mindazonáltal a PSD-n belül a jelek szerint attól tartanak, hogy az alapítványból akár a párt riválisa is kinőhet, PSD-s források szerint a pártelnöki székben Pontát követő Liviu Dragnea azt mondta: nem jó dolog, hogy Ponta létrehozza az alapítványt, sőt egyenesen megtiltotta a párt tagjainak, hogy csatlakozzanak Pontához.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Hamufelhőt ereszt ki magából az Etna több mint 3 ezer méteres magasságban, emiatt közepes készenlét lépett életbe Catania repülőterén hétfőn, egyelőre jelentősebb késések nélkül.
szóljon hozzá!