
Fotó: Boda L. Gergely
Biró Zsolt szerint fontos, hogy mielőbb a román parlament elé kerüljön egy olyan autonómiatervezet, amely mögött a lehető legszélesebb társadalmi támogatottság mutatható fel. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke erről a Szili Katalinnal folytatott budapesti találkozón beszélt.
2016. február 15., 19:062016. február 15., 19:06
Az alakulat hétfőn kibocsátott, ám vasárnapi keltezésű közleményében számolt be a pártelnök és az Orbán Viktor által a határon túli magyar közösségek autonómiaügyeinek koordinálására felkért miniszterelnöki megbízott megbeszéléséről. A kommüniké szerint a felek külön elemezték az autonómia-statútumok kapcsán felmerülő vitás kérdéseket és egyetértettek abban, hogy a jelenlegi helyzetet a túlzott átpolitizálás jellemzi, ami megnehezíti a közös fellépést, ezáltal pedig a megvalósíthatóságot sodorja veszélybe.
Biró Zsolt leszögezte: fel kell számolni ezt az „áldatlan állapotot\", hogy érdemi előrelépés történjen. Szerinte az idei helyhatósági és parlamenti választások komoly kihívás elé állítják a romániai magyar pártokat, és ez az időszak nehezíti az együttműködést. „A magunk részéről eddig is közvetítő szerepet vállaltunk, ezt követően is ezt szeretnénk. Számunkra kulcskérdés, hogy mielőbb a parlament elé kerüljön egy olyan autonómiatervezet, amely mögött a lehető legszélesebb társadalmi támogatottság mutatható fel\" – idézte a közlemény a pártelnököt.
Mint arról beszámoltunk, a másfél éves szünet után összeült Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) február 12-i budapesti tanácskozásán sem az MPP, sem az RMDSZ nem vett részt. A 2014-ben kötött politikai együttműködési megállapodását az idei választási évre is kiterjesztő két alakulat korábban közösen dolgozott ki törvénytervezetet a Székelyföld területi autonómiájáról, és bár az MPP két éve sürgeti a statútum parlamenti beterjesztését, ezt az RMDSZ eddig nem tartotta időszerűnek. Ezt azonban 2017-től a polgári párt politikusai is megtehetik majd, az év végi parlamenti megmérettetésen ugyanis az MPP befutóhelyeket kap a szövetség jelöltlistáin.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!