Több évtizedes zenei múlttal rendelkező „veteránok” és tehetséges fiatalok alkotják a Rust Projekt együttest, amelynek tagjai saját bevallásuk szerint „szívüknek kedves zenét játszanak leporolva, kicsit talán újragondolva, élőben, hangszereken, háttérsávok nélkül. Csak az emberek és a zene.”
Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Sipos Botond és Imre Róbert segítségével „testközelből” is megmutatjuk, mit élnek át a sofőrök az autóikban.
Százak vettek részt a szemerkélő esőben tartott úzvölgyi megemlékezésen szerdán.
Több száz éves várfalak mellett haladnak el nap mint nap a kolozsváriak, miközben sokan nem is tudják, mikor épültek, miért éppen ott húzódtak, és mennyi maradt meg belőlük a mai házak, udvarok és utcák között.
A Farkas utcában készült videónkban látogatók mesélnek arról, mi az, ami számukra nem maradhat ki egyetlen Magyar Napokból sem, és mitől lesz más Kolozsvár erre a néhány napra.
Videónkban annak néztünk utána, milyen programokkal és kínálattal várja idén a látogatókat a kincses város híres barokk műemléke, és hogyan telnek itt a fesztiválnapok.
Szicíliától Vajdaságon és Felvidéken át Erdélyig öt ország tizennégy együttese hozta el saját hagyományait Kolozsvárra.
Mit árulhat el Kolozsvárról egy 130 éves képeslap, amit a korabeli városleírások és útikönyvek nem őrizhettek meg számunkra?
Karrierje jelentős részét a két együttes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FK Csíkszereda kispadján töltötte a tapasztalt szakember, Valentin Suciu.