Százharminc japán gyártmányú autókülönlegességet lehetett megcsodálni szombaton és vasárnap a Kézdivásárhely melletti Fortyogófürdőn. Természetesen nem csak a csodálkozásra esett a hangsúly!
Különböző színekben pompázik népviseletünk, színorgia tündököl festett népi bútorjainkon, de a kavalkád visszaköszön a kerámiákról is. Kisriportunkban azt jártuk körül, milyen színek voltak jellemzőek Kézdivásárhely és környéke népies vagy éppen népművészetére, így bútorfestőt, keramikust és ruhakészítőt faggattunk.
Felmenőink közül dédapáinknak és nagyapáinknak is nagy valószínűséggel egyaránt volt lova, ha kicsit is érdeklődtek a vidéki élet iránt. A négylábúak iránti szeretet belénk van kódolva, hiszen a lovakat a szülőfölddel és a gazdasággal hozzuk összefüggésbe. A székelyföldi lovas kultúra fellegvárában, a Sólyom Major Lovardában jártunk.
Csíkszeredában tavaly november óta fokozatosan helyezik ki a digitális hulladékszigeteket, több mint ötven ilyen gyűjtőpont lesz a városban, idén január óta pedig elkezdték kiosztani a nyitókártyákat is.
Kiemelkedő zenei tudással rendelkező fiatalok laza, könnyed, bulis formában adnak elő feldolgozásokat – így lehet összefoglalni a magával ragadó stílusú Fuse Band együttest.
Olyan érzés síelni, mintha újra látnék! – fogalmazta meg az egyik fiatal a síelés élményét a látássérültek sítáborában Hargitafürdőn.
Hargita megye legjelentősebb, névadó hegységét vulkáni építmények füzére alkotja. Legmagasabb csúcsa a székelyek szent hegyeként emlegetett Madarasi Hargita, itt több száz kopjafa, kereszt és kőhalom található szétszórva.
Medvét látott fényes nappal Gagyban – jelentette múlt héten egy lakos a hatóságoknak. A nagyvad alig száz méterre a házaktól, egy a földbe vájt üregben húzta meg magát, olyan helyszínen, amelynek közelében gyakran játszottak a gyerekek. A veszély továbbra sem múlt el, erről beszél videónkban Simó Dezső Szabolcs, Szentábrahám község polgármestere és Fazakas Attila, a Hubertus Vadásztársaság igazgatója.
Mindannyian átéltük már azt, hogy milyen a gyász, és mindannyian voltunk már szerelmesek. Ez lehet a kulcsa annak, hogy ilyen sokan tudnak azonosulni ezzel a filmmel – véli Törőcsik Franciska. A Hogyan tudnék élni nélküled? című film egyik főszereplője a forgatásról és a kedvenc Demjén-daláról is mesélt a Médiatárnak.
Kommandó környékén, illetve Kovásznán tartották a sorban 18. Winter Rally néven ismert téli autós versenyt pénteken és szombaton.
Korondon a taplógombák kincset érnek. Kevés olyan család maradt a településen, amely még életben tartja a taplászat mesterségét. Nem titkolt céljuk megmenteni, mi több a modern élet igényeire szabni a gomba széles felhasználási és értékesítési módjait.