Szökés miatt is büntetni fogják azokat az életfogytiglani szabadságvesztésre vagy börtönbüntetésre ítélt személyeket, akik a jogerős ítélet kimondásától számított hét napon belül nem jelentkeznek büntetésük letöltésére – döntött a szenátus.
Elfogadta hétfőn a szenátus a húsról és húskészítményekről szóló törvény tervezetét, amely egyebek mellett tiltja a laboratóriumokban, állati sejtekből előállított szintetikus hús forgalmazását.
Több robbanás is hallatszott a megszállt Krím-félszigeten lévő Szevasztopolban helyi idő szerint kedd hajnali 3 óra 35 perc körül – jelentette több Telegram-csatorna.
Nem lesz költségvetés-kiigazítás ebben az évben – erősítette meg hétfőn a román pénzügyminiszter.
Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn közölte, hogy az oktatási szakszervezetekkel folytatott egyeztetések során megoldást találtak a vezető funkciókat elfoglaló tanügyi alkalmazottak béregyenlőtlenségeinek felszámolására.
Életét vesztette még egy, Izraelben élő román-izraeli kettős állampolgár – közölte hétfőn a bukaresti külügyminisztérium.
Megölte apját egy 25 éves, bedrogozott fiatalember hétfőre virradóra Nagyszebenben.
Dragoş Dumitru Iacob vezérőrnagy, a nagyszebeni délkeleti többnemzetiségű hadtest parancsnoka hétfőn kijelentette, hogy románok és bolgárok egyaránt nagyobb biztonságban érezhetik magukat a NATO-parancsnokság működőképessé válásával.
Királyi körülmények között lakhat, aki hajlandó több mint egymillió lejt áldozni egy festői ingatlanra: a román adóhatóság (ANAF) arra készül, hogy elárverezze a vesztegetés miatt jogerősen elítélt Pál herceg kúriáját.
Az ország nagy részén lehűl az idő a következő két hétben, és esőre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) október 23. és november 5. közötti időszakra szóló előrejelzéséből.
Az egészségügyi minisztérium megteremtette a koronavírus-járvány elleni védekezés jogi keretét, néhány cselekvési tervet azonban megkésve fogadott el, ami korlátozta a betegek hozzáférését a legmegfelelőbb kezelésekhez – derül ki egy jelentésből.
Mellkasán több lőtt sebbel, holtan találtak rá hétfő reggel szolgálati helyén egy 56 éves csendőrre Szilágy megyében.
A fekete-tengeri térség stabilitásának pilléreként Románia a továbbiakban is hozzá fog járulni a regionális és euroatlanti biztonság javításához – jelentette ki Klaus Iohannis államfő.
Újabb megszorítások jöhetnek: a kormány az év végéig csökkenteni akarja a kiadásokat, hogy teljesíteni tudja az új költségvetési hiánycélt.
A libanoni székhelyű Hezbollah fegyveres csoport akár 200 000 rakétával és 100 000 harcossal is rendelkezhet a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézete (INSS) – egy Tel-Avivban működő független agytröszt – szerint.
Az UniCredit bejelentette, hogy Romániában egyesül az Alpha Bankkal, így a helyi piac harmadik legnagyobb bankja jön létre, amelynek együttes piaci részesedése az aktívák tekintetében 12 százalékos lesz.
Az év első kilenc hónapjában a román rendőrség összesen 1424 olyan embert mentett meg, akiknek természeti katasztrófák, tűzesetek, robbanások, súlyos közlekedési balesetek miatt volt szükségük segítségre – vont mérleget az intézmény szóvivője.
Egy köztiszteletben álló dési magyar házaspár vesztette életét egy alkohol és kábítószer hatása alatt álló sofőr okozta balesetben a hét végén Kolozs megyében. Az elkövető előzetesbe került, és minden bizonnyal letöltendő szabadságvesztéssel sújtják.