Döntő házként elutasította hétfőn a szenátus azt a törvénytervezetet, amely előírta volna a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek képviseletét a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsban (CNSAS).
Tíz, nyári szabadságra utazó román állampolgárból közel hatan (59 százalék) étteremben, kávézóban vagy benzinkúton étkeznek az út során, és csupán kisebb hányaduk él az otthoni csomagból.
Folytatódik a katonai segélyek szállítása Ukrajnának, de a Fehér Ház nem nyilatkozhat a szállítások ütemezéséről és mennyiségéről a műveleti biztonsági aggályok miatt – közölte Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtószóvivője hétfőn.
Stabil az állapota annak a 12 éves, hatodik osztályos tanulónak, akit osztálytársa hátba szúrt hétfő reggel, az első tanóra után az osztályteremben, a magyarországi Bőny Szent István Király Általános Iskolájában.
Növekedésnek indulnak a következő hónapokban a lakásárak, miután a várható kamatcsökkentések nyomán megélénkül az ingatlanpiac ágazati szakemberek szerint.
Több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron, amelyet május 9-12. között rendeznek meg – közölték a szervezők.
A tervezettnél korábban felfüggesztették hétfőn a bukaresti képviselőház plenáris ülését, miután Andi Grosaru független képviselő nem volt hajlandó távozni a mikrofontól.
Politikamentes tájékoztató és választási részvételre ösztönző kampányt indított az Európai Parlament; a Szavazz Te is! Ne más döntsön helyetted! című kampány kisfilmjét hétfőn mutatták be.
Hollandiában, Ausztriában és Németországban útnak indított szállítmányokat tartóztattak fel a magyar-román határon, miután kiderült, hogy a second-hand áruként bejelentett három rakomány voltaképpen hulladék.
Egyre szélesebb körben terjed a „szextorzió” (angolul sextorsion), az a zsarolási módszer, amikor az embereket szexualitással összefüggésbe hozható, valódi vagy hamis fotók közzétételével fenyegetik, ha nem fizetnek.
A román rendőrségtől kapott információk alapján sikerült elfogniuk a máltai hatóságoknak a nemzetközi körözés alatt álló Pál herceget – jelentette be hétfőn Benone Matei, a román rendőrség vezetője.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter felszólította a betétdíjas visszaváltási rendszert (SGR) működtető RetuRo vállalatot, hogy a közelgő nyári szezonban ne hanyagolja el a visszaváltott italcsomagolások begyűjtését a vendéglátóipari egységektől.
Véglegesítette hétfőn a Központi Választási Iroda (BEC) az európai parlamenti választásokon induló politikai pártok, választási szövetségek, nemzeti kisebbségi szervezetek és független jelöltek listáját.
Románia újabb, 8,2 millió lej értékű segélyt küldött a Gázai övezet civil lakosságának.
Az elkövetkező egy héten meleg időre és elszórtan minimális mennyiségű csapadékra lehet számítani – nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) igazgatója.
Nem minden esetben ugyanaz áll a tejtermékek címkéjén, mint amit valójában tartalmaznak – derült ki az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) által végzett ellenőrzésekből.
Egyetlen nyugdíj sem fog csökkenni az újraszámítás nyomán, viszont méltányos lesz a rendszer – hangsúlyozta újfent Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter, emlékeztetve, szeptemberben folyósítják az újraszámolt juttatásokat.
Az év első három hónapjában 7,2 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, mint 2023 ugyanezen időszakában – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).