Nemigen túlóráznak a romániai alkalmazottak: amíg itt a 2 százalékot sem éri el azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik tavaly a rendes munkaidőn túl is dolgoztak, az éllovas országokban meghaladja a 10 százalékot.
Egy Beszterce-Naszód megyében élő német állampolgár ellen több bűncselekmény – köztük orvvadászat – elkövetése miatt indult büntetőeljárás azt követően, hogy május 1-jén este tetten érték.
A Kreml a konfliktus „közvetlen eszkalációjának” minősítette David Cameron brit külügyminiszter kijelentését, miszerint Ukrajna a Londonból kapott fegyvereket Oroszországon belüli célpontok ellen is bevetheti, ha akarja.
Bár a törvény tiltja, sokan továbbra is felpörgetik motorjaikat a védett területeken. Így tett egy nagyobb lengyel csoport is, ám őket tetten érték az erdőőrök, és bírság lett a vége.
Romániában sokszínű a sajtópaletta, adott a lehetőség a közérdekű tényfeltáró munkához, azonban a sajtófinanszírozás átláthatatlansága azonban csorbítja a függetlenséget, és rontja a tájékoztatás megbízhatóságát.
Halálos lövés ért egy 44 éves férfit vadászat közben – társa véletlenül elsütötte a fegyverét, és mellen lőtte.
Tavaly országszerte összesen 295 gyermeket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 89-cel kisebb az egy évvel korábban jegyzettnél.
Az ország számos légitámaszpontjánál, így Erdélyben is számos gyanús incidenst rögzített a román légierő – derül ki a légierő főparancsnokának közleményéből.
Idén februárban 841,292 milliárd lejre nőtt az államadósság az előző havi 801,687 milliárd lejről – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.
Klaus Iohannis román államfő lesz az egyik kitüntetettje idén az Atlanti Tanács (Atlantic Council) nevet viselő egyesült államokbeli agytröszt által odaítélt díjnak – közölte honlapján a szervezet.
Újabb kilakoltatásokat rendeltek el csütörtökön a Prahova megyei Slănicon, ahol múlt héten az egyik utca egy részén beszakadt az úttest.
Április végére a március végi 64,279 milliárd euróról 2,7 százalékkal 62,511 milliárd euróra csökkent a Román Nemzeti Bank (BNR) devizatartaléka.
A mesterséges intelligencia segítségével igyekeznek védekezni a medvetámadások ellen a japánok.
Csaknem 900 járművezetői engedélyt vont be a rendőrség szerdán, ezek közül 86-ot alkohol, 13-at tiltott szerek hatása alatti vezetés miatt; emellett elvették több mint 400 jármű forgalmi engedélyét – vont mérleget csütörtökön a belügyminisztérium.
Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és a Moldovai Köztársaság között, most amerikai finanszírozással.
Miután a kolozsvárit követően a brassói lakások is drágábbak lettek, mint a bukarestiek, két másik város is megelőzte a fővárost ebben a tekintetben. Bukarest így már csak az ötödik legdrágább város.
Visszaesőnek bizonyult Dumitru Viorel Focşa parlamenti képviselő a családon belüli erőszak terén: ismét agresszívan lépett fel a nejével szemben.
Tavaly 4862 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 112-vel kevesebben, mint egy évvel korábban; az áldozatok közül 90-en életüket vesztették – derül ki a munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett összesítéséből.