Büntetőeljárás indult egy Arad megyei tanár ellen, aki pénzösszegek fejében kiérdemeletlen jegyeket adott diákjainak, és szemet hunyt a hiányzásaik fölött.
Járóbeteg-szakellátásban dolgozó orvosok tucatjai tiltakoztak pénteken a kormány épülete előtt, sérelmezve, hogy az ágazat alulfinanszírozott.
Még idén bevezeti Románia az európai minimálbért, ami egyenlő munkáért egyenlő bért biztosít – ígéri Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Azt mondta, az intézkedés bevezetésének határideje november 15-e.
„Menjünk el szavazni” – erre kéri az erdélyi magyarokat pénteken kiadott választási felhívásában Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Fölösleges választásokat szervezni, ha a közvélemény-kutatások eredménye a mérvadó – jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Nicolae Ciucă, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke pénteken úgy nyilatkozott, nem tárgyaltak a koalícióban a nyugdíjak adómentességi küszöbének módosításáról, amit a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke jelentett be a napokban.
A kábítószereket tartják a legkárosabbnak a gyerekek jövőjére nézve a romániai polgárok – derül ki egy friss felmérésből.
Az Egyesült Államok nem akarja, hogy a szövetségesei a saját biztonságukat sodorják veszélybe azzal, hogy légvédelmi eszközöket adnak át Ukrajnának, csupán megkérte őket, hogy vizsgálják meg, hogyan tudnak segíteni.
A jelenlegi kettőhöz képest négy képviselőt is bejuttathat az Európai Parlamentbe a romániai magyarság a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint a június 9-ei választáson.
Az országos román rendőr-főkapitányság vezetősége csütörtökön bejelentette, sürgős kivizsgálást rendelt el, miután Diana Şoşoacă, az S.O.S. Románia párt elnöke videót tett közzé a közösségi médiában, amelyen rendőrsisakot viselve egy rendőrmotoron ül.
A TMK Hydroenergy Power, az Evryo csoport tagja bejelentette, hogy Romániában elsőként üzembe helyeztek egy úszó fotovoltaikus (energiatermelő) rendszert.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) elindításától mostanáig több mint félmilliárd italcsomagolást váltott már vissza a lakosság, ami azt jelenti, hogy a program eléri a kitűzött célt – jelentette ki csütörtökön a környezetvédelmi miniszter.
Két román állampolgár szerepel a legkeresettebb 50 magyarországi bűnöző között. A nemzetközileg körözött személyek többségét embercsempészetért keresik a magyar hatóságok.
Összesen 2700 egészségügyi állást szabadított fel egy csütörtökön elfogadott emlékeztetővel a román kormány, ezek közül a legtöbbet, 861-et a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórházban hirdetik meg – számolt be a kormányülés után Mihai Constantin.
Múlt hétvégén már megmártózhattak az első idei fürdőzők a szovátai Mogyorósi-tóban, az üdülőközpont második legnagyobb tavában.
Szombaton, június elsején megnyílik a közúti forgalom előtt a Transalpina magashegyi út – jelentette be csütörtökön a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) vezérigazgatója, Cristian Pistol a Facebook-oldalán.
Traktorvásárlás támogatására indít roncsprogramot a kormány – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés kezdetén.
Az egyik legrangosabb európai örökségi elismeréssel, az Europa Nostra díjjal tüntették ki a kolozsvári Szent Mihály-templomot. Erdély egyik építészeti gyöngyszemét, a gótikus istenházát 2016 és 2022 között összetett projekt keretében restaurálták.