A Hargita Megyei Mentőszolgálat idén is felkéri a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokokat, hogy kellő körültekintéssel és megfelelő felkészüléssel vegyenek részt az eseményen, saját biztonságuk és egészségük megóvása érdekében.
Több mint 300 000 liter ivóvizet osztottak ki csütörtökig 16 Kis-Küküllő menti település lakosságának, miután a parajdi bányakatasztrófa nyomán a vezetékes víz emberi fogyasztásra alkalmatlan lett a magas sókoncentráció miatt.
Tánczos Barna pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes bejelentette, azonnali támogatást kapnak a Kovászna megyei árvízkárosult települések, az RMDSZ kérésére finanszírozást biztosítanak a Korond-patak záportározójára.
Június 6-án, pénteken ismét megnyitják a forgalom előtt a Transzfogarasi utat a Szeben megyei Bilea-tó és az Argeș megyei Piscul Negru között – jelentette be csütörtökön a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) igazgatója.
Nem jelent meg újabb, a régi bánya hirtelen beszakadására utaló jel a vízzel elárasztott parajdi sóbányánál a csütörtöki mérések szerint – közölte Petres Sándor Hargita megyei prefektus.
Megduplázta a Székelyföld megsegítésére összegyűjtött támogatást a kormány, az erről szóló kormányhatározatot csütörtökön írta alá Orbán Viktor miniszterelnök.
Petres Sándor Hargita megyei prefektus arra kérte csütörtökön a lakosságot, hogy ne röptessék saját drónjaikat a parajdi sóbánya körül, mert ezek veszélyeztetik a hatóságok tevékenységét segítő drónokat.
Elindultak a lovas zarándokok csütörtökön Sepsiszentgyörgyről a szombaton tartandó csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
A tárgyalásokon részt vevő valamennyi párt, tehát a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ is részt kíván venni az új kormányban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan.
Kánikulára figyelmeztető elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Európai Unió Bírósága 2025. június 5-én meghozta végső döntését a Minority SafePack kezdeményezés ügyében: a testület elutasította a fellebbezést, és ismételten helybenhagyta az Európai Bizottság döntését.
Oroszország célja, hogy 10 000 katonát vezényeljen Dnyeszteren túli területre, és hogy Kreml-barát kormányt állítson fel Moldovában, hogy ezt lehetővé tegye – mondta Dorin Recean moldovai miniszterelnök a Financial Times-nak adott interjúban.
Beidézték pénteken 10 órára Călin Georgescut a legfőbb ügyészségre, hogy tudomására hozzák a bűnügyi felügyelete meghosszabbítását annak a büntetőeljárásnak a keretében, amelyben hat bűncselekménnyel gyanúsítják.
A Propark – Védett Területekért Alapítvány szerdán cáfolta Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszternek azt az állítását, hogy egy hódcsalád miatt nem valósult meg a Korond-patak elterelése, ami megmenthette volna a parajdi sóbányát.
Az Egyesült Államok szerdán megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozattervezetét, amely „azonnali, feltétel nélküli és tartós tűzszünetet” követelt Izrael és a Hamász fegyveresei között Gázában.
Cáfolta Sorin Grindeanu közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke azokat az értesüléseket amelyek szerint a kormányalakítási tárgyalásokon megszületett volna a megállapodás a pártok között a leendő kormány szerkezetéről.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
Az Aquaserv és a marosvásárhelyi regionális vízügyi igazgatóság szerdán végzett méréseinek eredményei szerint a Kis-Küküllő mentén lévő 16 településen a vezetékes víz sókoncentrációja még mindig magas, emberi fogyasztásra alkalmatlan.