Varsági szőttesek kiállítása a Forrásközpontban

A kiállítási anyag bő illusztrációja annak, hogy egy falusi asszony mit sző meg otthonában még napjainkban is. Kovács Anna nénit sokan ismerik a helyi meg országos népművészeti szövetségek szervezte kiállításokról, rendezvényekről, munkáit ott láthatjuk a környékbeli kézműves vásárokon Sepsiszentgyörgytől Udvarhelyig.

Amikor évekkel ezelőtt megismerkedtem vele, az egykori Székely Támadt-vár maradékán rendezett Míves Emberek Sokadalmán, szövőszékén a gyapjúcserge készítését mutatta be, mellette pedig ott sorakoztak a szőttemények, melyeket mindegyre megnézett valaki érdeklődő, nyilván jórészt háziasszonyok. Akkor csak annyit tudtam róla, hogy Varságról jött, és következő alkalmakkor is igyekeztem odakerülni, hogy szót válthassunk. Közben az is kiderült, hogy nyugdíjas, falujában a katedra mellett töltötte életét, a tisztási iskola tanítójaként.

Gyermekkora óta tud szőni, fonni – ezt édesanyjától tanulta, hangsúlyozta, amikor nemrég otthonában meglátogattuk és a női székely ruha piros-fekete csíkos anyagának készítését megnézhettük. Most is folyamatosan dolgozik, a kézműves munkát szabadidős tevékenységként végzi, megfogalmazása szerint azonban rá nem érvényes a régebben sokak által hangoztatott szólás: Orsó, guzsaly, matolla veszett volna pokolba!

Élete különösebb kitérőket nem tartalmazott, ha korosztálya pedagógusaival hasonlítjuk össze: tanítóképzőt végzett Csíkszeredában 1956-ban, a Pedagógiai Iskolában. Először Atyhában, majd szülőfalujában, a tisztási iskolában tanított, és emellett szőtt is, sőt nagyobb tanítványainak szövőkört szervezett. Megtanította őket a szedettesek készítésére is, úgyhogy kelengyéjükbe maguk készítette darabok is bekerültek.

Anna néni ismeri a gyapjúfeldolgozás munkamenetét, hiszen fiatal korában is értékes alapanyagnak számított, ennélfogva megmunkálták: gyapjúból sző csergét, padló- és faliszőnyegeket, terítőket, ruhának való anyagot stb. Bár az ötvenes évektől, a szovjet mintára létrehozott kollektív gazdaságok megalakulásától a kendertermesztés és -feldolgozás egyre jobban háttérbe szorult, a háziasszonyok nem lehettek volna meg nélküle. A kiállítási anyagban ezt asztalterítők, futók, kosárterítők, edénytörlők, kisebb-nagyobb méretű szervétek, törülközők, zsákok, rongyszőnyegek példázzák, ezek készítéséhez pamut- és kenderfonalat használ a szövőnő. 

Aki sző, az tudja, hogy a szedettesek készítése külön tudást jelent. A varsági nyugdíjas tanítónő elmondta: fiatal kora óta sző, és jelenleg is készít falvédőket, drapériákat, díszpárnákat, különböző méretű terítőket, változatos mintakinccsel. Úgy véli, a használati tárgyak közül legkelendőbbek mostanság a kötények, ruhadíszítések.

Szülőfalujában most is szőnek az asszonyok, néha meg össze kell ülni, hogy megnézzék egymás munkáját, megkérdezzenek ezt-azt, amiben kevésbé járatosak. Anna nénit is megkeresik tanácsért, ám ő azt hangsúlyozta, hogy ő is kikéri mások véleményét, vagyis tanulva tanít.

Kézművesként szakmai rendezvényeken vesz részt, 2000-ben tagja lett a székelyudvarhelyi Artera Alapítványnak, 2003-tól az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének és a Romániai Magyar Népművészek Egyesületének. 2004. november 21-én kapta szövőnőként a népművészet mestere oklevelet az országos szövetségtől. Alapító tagja a Székelyföldi Kézművesek Egyesületének. Részt vesz a szakmai csoportosulások szervezte bel- és külföldi kézműves vásárokon, ahol bemutató keretében a szövéssel meg a fonókeréken való fonással ismerteti meg az érdeklődőket. A Szejke Szépteremtő Kaláka alkotótáborban évente részt vesz oktatóként. 2010. február 13-án a kiváló mester címet is megkapta.